Ahogy nemrég beszámoltunk róla, stadionok és sportcsarnokok után elkezdődött a jégcsarnokok állami pénzből való építése, a győri és a szombathelyi létesítmények alapköveit már le is rakták. A győri nettó egymilliárd forintos, míg a szombathelyi 2,2 milliárdos költséggel épül föl; javarészt társaságiadó-kedvezményből (tao), azaz közpénzből. Ám kérdés, hogy az üzemeltetési költségekre honnan lesz majd pénz. Körülnéztünk, más fedett jégcsarnokok esetében miként oldják meg a fenntartást.
A Káposztásmegyeren található Vasas Jégcentrum nemrég került állami kézbe; ennek a létesítménynek nagy előnye, hogy bérbe adható üzlethelyiségei vannak, amelyek a jégfelület igénybevételétől függetlenül fix bevételt jelentenek. – Tény, hogy az egy főre vetített üzemeltetési költségek vonatkozásában a fedett jégpálya és a fedett uszoda a legköltségesebb. A nyitott jégpályáknak, amilyen például a Városligeti Műjégpálya, kedvezőbbek a mutatóik, mert csak szezonálisan működnek, és a hűtőgépek energiafogyasztása is csak meleg időben jelentkezik markánsan. Egy fedett jégpálya energiaköltségeit tízmillió forintos nagyságrendben befolyásolhatja az időjárás, illetve a fölhasznált hűtési technológia. A létesítmény üzlethelyiségeinek bérbeadásából fix bevételünk származik, míg a jégbevételeket leginkább két dolog határozza meg: sikerül-e bevonni a nehezen értékesíthető időszakokra az oktatási intézményeket, valamint a sportági szakszövetségek, illetve tagjaik milyen támogatott vagy nem támogatott igénybevételi díjért használják a jeget – tudtuk meg Török Ottó ügyvezető igazgatótól.
Fentiek egyértelműen igazolják: ha a tervezéskor és a kivitelezéskor gondolnak a jövőre, azaz a fenntartási lehetőségekre, költségekre is, az sem elképzelhetetlen, hogy egy-egy sportlétesítményt anélkül lehessen rentábilisan üzemeltetni, hogy ne az állami költségvetésre háruljon a fenntartáshoz szükséges összegek előteremtése. – Nem az a gond, hogy valamiből, most például várhatóan fedett jégpályákból, csarnokokból lesz egyre több, hanem az, hogy jelenleg senki sem gondol a jövőre, a létesítmények fenntartására. Ez a nagy építkezési hullám egyértelműen a társaságiadó-kedvezmény rendszerének köszönhető, ám nagy kérdés, mi lesz akkor, ha megszűnik a tao – mondta lapunknak Szabados Gábor sportközgazdász. Szerinte ugyanis az eddig fölépített és a közeljövőben elkészülő sportlétesítményeket piaci alapon nem lehet vagy nagyon nehéz fenntartani; egyértelműen látszik, muszáj az államnak segítenie, azaz közpénzt tennie a működtetésbe. Nem véletlen, hogy a tao utódja, a tao 2. a fenntartáshoz nyújtott volna támogatást.
– Noha a jelenlegi rendszerben a működtetésre, a fenntartási költségek fizetésére nem lehet fölhasználni a taopénzeket, sejthető, hogy mégis erre fordítják némely helyeken a beérkezett támogatást. Ám meggyőződésem, hogy ez is csak rövid távon kínál megoldást, és a legnagyobb gond: egyáltalán nem látom azt a tervezést, hogy fölkészüljünk arra, mi lesz, ha vége a taónak – folytatta a szakember.
Szabados Gábor úgy véli, nagyon kedvező, hogy azok a sportágak kerültek a látványsportágak közé, amelyek a sportlétesítmények adta lehetőségek alapján szinte lefedik valamennyi sportágat. Például a jégcsarnokok esetében a jégkorong mellett a műkorcsolya és a jégtánc vagy a gyorskorcsolya is szerepet kaphat. A gondok máshol kezdődnek. – A mostani sportfejlesztéseknek az a legnagyobb hibájuk, hogy a tervezéskor és a kivitelezéskor nem támogatják a jövőt, azaz a létesítmény normális szinten való fenntartását. Nem piaci szempontok alapján dőlnek el ezek a beruházások, és nem kellene minden sportlétesítményt multifunkcionális beruházásként megépíteni, ami az esetek többségében túl szép, és sokkal többet tud, mint amire egyébként szükség volna. Állítom, a jó értelemben vett fapados létesítmények, amelyek sokkal közelebb állnának az igényekhez, jobbak és fenntarthatóbbak lennének – közölte a sportközgazdász.
