Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Az okosgyártás felé halad a Suzuki

A gyár hálózatba köti a hegesztőrobotjait, az állam is beszállt anyagilag a fejlesztésbe.

Kiss B. László
2018. 03. 21. 15:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több lépcsőben fogja modernizálni a gyártását az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. – jelentette be a társaság szerdai sajtótájékoztatóján. A tervezett lépések nem előzmény nélküliek, hiszen már másfél éve tart az a kutatás-fejlesztési program, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogat  A projekt célja a vállalat beszállítói, valamint az egyetemek és kutatóhelyek közötti úgynevezett K+F+I együttműködéssel, új tudományos eredmények, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusainak létrehozása. A fejlesztés összköltsége 5,308 milliárd forint, amelyből 2,712 milliárd forintot a Suzuki áll, míg a többi, a 2,596 milliárd forint a Széchenyi 2020 program keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatás.

Az újítás lényege többek között, hogy az esztergomi gyár hálózatba kapcsolja a hegesztőrobotokat, modernizálja a logisztikai rendszert, előkészítsék a legkorszerűbb lézerhegesztési technológia bevezetését, valamint új, kiváló műszaki tulajdonságú, költségtakarékos polimereket fejlesszenek a gépkocsigyártáshoz. A Magyar Suzuki vezette konzorciumi együttműködésben a PEMÜ Műanyagipari Zrt., a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vesz részt.

Versenyképességünk megőrzésének egyik fontos feltétele, hogy szorosan együttműködjünk technológiailag is partnereinkkel. Ennek a projektnek köszönhetően a jövőben innovatív, együttműködő partneri hálózatot építhetünk ki. A végső célunk, hogy az esztergomi üzemünk okosgyárrá váljon – fejtette ki a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese. Urbán László szavai szerint egy autó karosszériája 4500 ponthegesztésből áll, s azt szeretnék elérni, hogy ezt száz százalékban robotok csinálják. A robotok sorba kapcsolásával csökkenthetik a gyártás idejét.

A 2016-ban zárult 2,8 milliárd forintos gyármodernizációs program során a Suzuki jelentős fejlesztéseket vitt véghez az automatizáltság és robotizáció területén. Ennek egyik látványos eredménye, hogy ma 770 robot dolgozik az esztergomi üzemben, lefedve a teljes termelési folyamatot. A korszerűsítés folytatásaként, a jelenlegi kutatás-fejlesztés további lépés az intelligens gyártás megvalósításának irányába. – Ha a ponthegesztésről átállnánk a lézerhegesztésre, akkor csak 250 robotra lenne szükségünk. Igaz, ezek mások, mint a jelenlegiek, és ez pénzbe kerül, azt pedig nem mi, hanem Japánban a cégvezetés fogja kiszámolni, majd eldönteni, hogy megéri-e. Az biztos, hogy korszerűbb megoldás, de ez több száz millió eurós beruházást igényel – fogalmazott a vezérhelyettes, megjegyezve: ha sikeresen zárul a négy éves kutatás-fejlesztési projekt, akkor még korszerűbb, versenyképesebb, környezetbarát és biztonságosabb autók gurulnak ki az esztergomi gyárból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.