Sofőr nélkül is megbízhatóan fut a zalaegerszegi tesztautó

Előz és észreveszi a gyalogost, mégpedig emberi beavatkozás nélkül: a zalaegerszegi innovációs tesztpályán mutatta be tudományát az az önvezető autó, amelyet a Műegyetem és a Telekom fejlesztett. Erre az adott lehetőséget, hogy a vállalat 5G-képessé alakította a Zala­Zone-pályán lévő adótornyát.

2019. 05. 27. 13:36
Észrevette a gyalogost és lelassított az okosjármű – csakúgy, mint ha ülne valaki a volánnál Forrás: Telekom
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Észrevette a gyalogost és lelassított az okosjármű – csakúgy, mint ha ülne valaki a volánnál
Fotó: Telekom

A következő generációs 5G-mobiltechnológia az eddigieknél megközelítőleg tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt, egyben a mostaninál lényegesen jobb ügyfélélményt biztosít majd. A jelenlegit nagyban meghaladó kapacitásnak köszönhetően több tízmillió eszköz egyidejű hálózatra kapcsolódása válik lehetővé. A merőben új hálózati koncepció a vezetékes és a mobilkommunikáció előnyeit egyesíti. Lehetőségei nemcsak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligencia mellett abban is, hogy együttműködik más technológiákkal is. Ezeknek köszönhetően az 5G számos új megoldást hoz majd az ipar, az energetika, a mezőgazdaság, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás és szinte az élet minden területén. Az új technológia várhatóan néhány éven belül válik általánosan elérhetővé Európában.

– A mindeddig külön zajló fejlesztések (önvezető járművek, 5G-hálózat, infrastruktúra és hálózati kommunikáció) a tesztpályán közösen folytatódhatnak, komoly versenyelőnyt teremtve a hazai szereplőknek régiós és euró­pai szinten. A kormányzatnak, a piacnak és a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó innovációs szereplőknek át kell lépniük a hagyományos szerepeken, és új együttműködési formákat kell teremteniük. Ezért is példaértékű a Zala­Zone tesztpálya – mondta Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója, a Zalai Önvezető Jármű Klaszter elnöke.

A megnyitóval egy időben adta át a pályára telepített okosparkolási rendszerét a T-Systems Magyarország. A szenzorokkal figyelt parkolási területről jelenleg applikáción keresztül kapnak információt az irányítók. A folyamatos közös fejlesztés célja, hogy az önvezető autók irányítás nélkül is értelmezni tudják a parkolási rendszer adatait, így nagyobb távolságból is optimalizálni tudják a parkoláshoz szükséges időt, előre lefoglalva a használni kívánt parkolási helyet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.