A tíz év átlaghőmérséklete alapján tervezettnél kevesebb, összesen 8,7 terajoule hőmennyiséget értékesített a Főtáv Zrt. a 2018. október és 2019. április közötti hét hónapban, vagyis a mögöttünk álló fűtési szezonban – közölte lapunk érdeklődésére a társaság. Hozzátették, hogy mindegyik fogyasztói körben az átlagosnál alacsonyabb volt a hőigény, vagyis a lakosság és a vállalatok, önkormányzatok is kevésbé tekerték fel ezen a télen a termosztátot. A jogszabályban meghatározott fűtési szezon indulása előtt, szeptember 15-ét megelőzően egyetlen fogyasztó, illetve társasház sem kérte a szolgáltatás soron kívüli bekapcsolását, ugyanakkor idén május 15-e után sokan vacogtak volna még a fűtőtestek melege nélkül: összesen 270 eseti bekapcsolási igényt kezelt a társaság lakó- és egyéb épületeknél.

Fotó: Bach Máté
Az enyhe tél a fővárosi lakosságnak 1,624 milliárd forint megtakarítást jelentett, ami a Főtáv oldalán azt eredményezte, hogy az utolsó öt év átlagához viszonyítva a hődíjból származó árbevétel 3,8 százalékkal, az értékesített hőmennyiség 3,5 százalékkal volt kevesebb. Ezen belül a lakosság által felhasznált hőmennyiség négy százalékkal volt mérsékeltebb, aminek csak az egyik oka az enyhe téli időjárás. A másik – fűzte hozzá Magyarország legnagyobb távhőszolgáltatója –, hogy a lakosság körében további jelentős energiahatékonysági beruházások történtek.
Emellett jelentős számú új fogyasztó bekötését végezte el a Főtáv a nem lakossági körben. Bő egy év alatt (2018. január 1-je és 2019. április 30-a között) összesen 19 középület döntött a távhő mellett, a távhőhálózatra csatlakoztatott lakások száma 134 volt. A bővülés idén és jövőre is folytatódik, miután a Főtáv a fővárosban folytatja legjelentősebb fejlesztését, a hőgyűrű kiépítését. A mintegy nettó 40 milliárd forint összegű beruházás 2023-ig tart, ezalatt összekötik a szigetüzemű hőkörzeteket, kialakítva az egységes budapesti távhőrendszert. Így a meglévő 1100 kilométeres vezetékhálózat 102 kilométerrel, a fogyasztói piac pedig 200 megawattal (MW) bővülhet, és Budapest egyszerre több előnyhöz, például tisztább levegőhöz juthat. A Főtáv 2019-ben már 50 MW hőigénybővülést érhet el.