Támaszd a villanyrollert a Lenin-szoborhoz!

Minszk az ellentétek városa: az óriásplakátokon világmárkák és háborús veteránok, a pizzéria felett munkásmozgalmi dombormű, míg az exszovjet régió leggroteszkebb Lenin-szobra tövében a helyi elektromosroller-megosztó járműve parkol. Kétszer öt sávos sztrádán robogunk a boldog jövő felé, amelyben továbbra is a titkosszolgálat az úr.

Amerikai pizzérialánc és munkás-paraszt dombormű Forrás: A szerző felvétele

Már a repülőtér is meglepetés. Belaruszban jól tudják, hogy a légikikötő az ország kirakata. Tágas, modern, csupa márvány, és sok biztonsági ember gondoskodik arról, hogy az utazók gyorsan átessenek a kötelező vizsgálatokon. A repteret korszerű, soksávos autó­pályákkal lehet elérni, és dugó csak a legszorosabb értelemben vett belvárosban alakul ki.

A főváros is egyfajta kirakat, és Minszkben valóban minden rendben van. Az utcák tiszták, a levegőből jólesően hiány­zik a szmog, kéregetők, hajléktalanok sem láthatók, és az épületeket is gondosan karbantartják. Ugyanakkor a város alaphangulatát a második világháború utáni újjáépítés koncepciója határozza meg. Sztálin elvtárs legjobb tanítványai alighanem az akkori Szovjetunió fehérorosz tagköztársaságában tevékenykedtek, és afféle „kis Moszkvát” építettek a romokon. A széles sugárutak között beláthatatlan tereket hagytak, amelyek szélén égbeszökő betonkolosszusok állnak. Minszkben szinte ismeretlen fogalom a családi ház, panel lakótelepek alkotják a város szövetét, a központban akad belőlük több kilométeres szalagház is. A monotónia megtörésére tornyokat, körerkélyeket, nagy léptékű, színes mintákat használnak. Az össz­hatás néhol az ízléstelenség határát súrolja, de legalább nem látni barnuló-rohadó panelrengeteget.

Rokonszenves, hogy a város tágas tereinek jó részén méretes parkokat létesítettek, és ezeket aprólékos gonddal tartják rendben. A parkokban kismamák, hobbisportolók vagy éppen piknikezők szabadon időzhetnek, azonban nyomát sem látni éjjeli bulizóknak, netán életvitelszerűen közterületen tartózkodóknak. A fővároson keresztül kanyargó Szviszlacs partjait hosszú kilométereken át tágas, gondozott parkok kísérik.

Amerikai pizzérialánc és munkás-paraszt dombormű
Fotó: A szerző felvétele

Az utóbbi évtizedekben jelentős modernizáció zajlott az országban, amelynek köszönhetően korszerű infrastruktúra jött létre: autópályák, vasútvonalak, banki és távközlési szolgáltatások születtek, amelyek éppolyan jók, mint Nyugat-Európában. A belarusz fiatalok kedvenc bevásárlóközpontja semmivel sem rosszabb minőségű, mint a legjobb budapesti vagy bécsi ilyen intézmény, és a pénztáraknál a vásárlók akár az okostelefonjukkal is kiegyenlíthetik a számlát.

Mielőtt elfogultsággal vádolnak meg, el kell mondanom, hogy Minszk számos rokonszenves vonásával együtt összességében kissé rideg hely. A monumentalitásra törekvés nem mindenütt jár együtt jó ízléssel, a kilométeres tereken sokszor láthatunk igénytelen köztéri szobrot, és az ötvenes évek betonpalotái bizony itt-ott csúfak. A helyi parlament épülete előtt álló Lenin-szobor grandiózusságát például úgy igyekeztek növelni, hogy a talapzat díszítéseként ábrázolt katonahősök a kisgyermekeknél is kisebbek, miközben a munkásmozgalmi legendát emberfeletti méretben alkották meg. Igaz, hogy az emlékműtől nem messze, a téren elektromosroller-megosztó járművet találtunk leállítva.

A kettősség, a régi és az új együttélése különös ízt ad a minszki látogatásnak. Október tér, Győzelem sugárút, Vörös Csillag gyár egyfelől, amerikai és európai márkák üzletei, termékei, jellegzetes logói másfelől. Kacsingató KFC étterem és elszánt munkás-paraszt dombormű, ortodox templom és rakétasilót formázó mozi, holly­woodi mesehintó és KGB-székház. Apropó KGB: úgy tűnik, a szervezet zavartalanul működik a nemzeti szellem korszakában is. Úgy hallottam, az egyik nagy nyugati cég helyi vezetőjével esett meg, hogy a kocsiját félreállították az utcán, és a nagy fekete autóból kiszálló férfiak „illő tisztelettel” levelet adtak át neki. Mint kiderült, a levélben szponzorálásra kérték. A szigorúan titkos férfiak szerepe ezúttal az volt, hogy nyomatékot adjanak a „tartózkodó kérelemhez”. Az utóbb sűrű bocsánatkérések között visszavont gesztus mutatja, hogy a szolgálatok – miként a Bourbonok – nem tanultak, de nem is felejtettek semmit. Ezzel együtt az az érzésünk, hogy a gyakran Európa utolsó diktátoraként emlegetett Lukasenka elnök bár a régi, jól bevált eszközökkel dolgozik, de mégis valami egészen újat teremtett Minszkben.