Átadták a Magyar Kézműves Remek díjakat

A kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar kézműves remekekből, a magyar kreatív ötletekből innovatív vállalkozások sarjadjanak, termékeik pedig eljussanak a világpiacra – mondta Pölöskei Gáborné.

Forrás: MTI2019. 09. 27. 13:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a díjátadó ünnepségen elmondta, az idén érkezett a legtöbb, 124 pályamű, ebből 47 kapta meg a Kézműves Remek díjat, 5 pályamunkát pedig kiválónak minősített a zsűri.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzéséért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar kézműves remekekből, a magyar kreatív ötletekből innovatív vállalkozások sarjadjanak, termékeik pedig eljussanak a világpiacra. Idén is átadták az elnöki aranyérmet, amelyet azok kaphatnak meg, akik már 5 alkalommal részesültek a Kézműves Remek Díjból, most pénteken két kézműves szakember vehette át ezt az elismerést.

Az MKIK elnöke kiemelte, a díj az egyedi alkotások elismerésére szolgál, ugyanakkor remélik, hogy az adott pályamunka piaci értékének növeléséhez is hozzájárul.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar kézműves remekekből, a magyar kreatív ötletekből innovatív vállalkozások sarjadjanak, termékeik pedig eljussanak a világpiacra.

Hozzátette, fontos a kézműves alkotások elismerése, hiszen ezek a termékek hozzájárulnak a magyar kulturális örökség közvetítéséhez, meghatározzák egy-egy régió turisztikai arculatát, ezen keresztül pedig fontos szerepük van az országimázs kialakításában is.

„A kormány azon dolgozik, hogy olyan környezetet teremtsen, ami a magyar hozzáadott érték növekedését szolgálja” – mondta. Az ITM ennek megfelelően a szakképzést a 21. század infrastruktúrájára akarja építeni, felkészült oktatók bevonásával. A cél, hogy a szakképzés vonzóvá váljon és karriert jelentsen – jegyezte meg.

Pölöskei Gáborné kitért a Kazanyban rendezett szakmák világbajnokságára (WorldSkills), ahol Simon Krisztián bútorasztalos világbajnoki aranyérmet szervezett. Azt mondta, a minisztérium azért dolgozik, hogy a magyar fiatalok olyan készségekkel, képességekkel kerüljenek ki a szakképzésből, amelyeknek a segítségével megállják a helyüket a 4. ipari forradalom időszakában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.