Sokféle érdekes, sőt különleges vállalkozást mutattunk már be ezeken a hasábokon, legutóbb például egy okos szemüveggel dolgozó repülőgép-javítót vagy 3D-s szájüreg-digitalizálást végző céget. De nem esett még szó arról a tevékenységről, ami a leginkább magától értetődő, és amelynek legismertebb művelői mára már szinte uralják a világot: az online piacterekről. A világ leggazdagabb vállalkozásai adattal, szavakkal, képekkel és konkrét árucikkekkel kereskednek, mint mondjuk Google, az Amazon vagy a Baidu.
Kevés olyan jó dolog történt velünk az utóbbi évtizedben a digitalizálódó világban, mint az, hogy ha beszerzünk valamit, nem kell feltétlenül elkutyagolnunk a boltba, megküzdeni a parkolóhelyért, nem kell sorban állni, hanem néhány gombnyomás után elég otthon megvárni a futárt. Persze nem mindent lehet vagy érdemes webáruházban venni. Könyvet például lehet, és itt nem is érhetik csalódások a vevőt. Magam mégis nagyon sajnálnám, ha nem lennének könyvesboltok, ahol kézbe lehet venni a köteteket, a színes albumot ugyanúgy, mint a puhafedelűt. Hadd idézzem Ottlik Gézát: „a jó könyv végül mindig elolvastatja magát. A színével is hat rám, a szagával is: fizikai, anyagi valóságából vonzerő árad.” Erről kellene lemondanunk, ha az online biznisz teljesen átvenné a hatalmat a könyvpiacon.
Van azonban egy területe a kereskedelemnek – gondoltam magamban naivan –, ahol sosem nyernek teret a webáruházak. Mert hol is szorít a cipő? Ki venne lábbelit, ruhát, divatcikket felpróbálás nélkül? Nagyobbat nem is tévedhettem volna! Sokan évek, évtizedek óta online szerzik be a ruhaneműt, cipőt, például a Magyarországon is egyre népszerűbb a Glami divatkeresőn, amely 2015 és 2018 között 820 százalékos növekedést ért el, vagyis több mint nyolcszorosára növelte bevételét. Ennek eredményeképpen a vállalat a Deloitte Technology Fast 50® ranglistájának 20. helyére került a közép-európai régióban, Csehországban pedig a 9. helyen végzett a leggyorsabban növekvő vállalatok közötti versenyben. A Deloitte Technology Fast 50® egy olyan közép-európai program, amely profilozza, illetve elismeri a régió gyorsan növekvő technológiai vállalatait immáron húsz éve. A cégeknek idén is meg kellett felelniük számos kritériumnak, a nyerteseket ezután a jövedelemnövekedés sorrendjében választották ki. Kikötés, hogy saját szellemi tulajdont kell felmutatniuk vagy szabadalmaztatott technológiát kell kifejleszteniük. Emellett csak olyan tulajdonosi struktúrájuk lehet, amely kizárja a leányvállalatokat, amelyekkel a multik többsége jelen van a gazdaságban. És olyan közép-európai országban kell hogy legyen a központjuk, mint Albánia, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Koszovó, Lettország, Litvánia, Észak-Macedónia, Moldova, Montenegró, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia vagy Szlovénia.