A magyarázat a kétféle üzleti modell sajátosságaiban lelhető fel. A diszkontok arra törekednek, hogy minél több utast csábítsanak gépeikre. Az alacsony jegyár – amely persze a nehezen nélkülözhető társított szolgáltatások értékesítése révén gyakran legalább kétszeresére nő – sok olyan vevőt vonz, akik korábban nem engedhették meg a repülés luxusát. Emellett a diszkontok üzleti modellje is a folyamatos növekedésre épít, csakhogy emiatt folyamatosan nő a gépek, a repült kilométerek száma, és így az elégetett kerozin mennyisége is. Nem beszélve arról, hogy a több repülés több repülőteret, több odavezető utat, járművet igényel. A légi közlekedés infrastruktúráját emiatt fejleszteni kell, ami további szén-dioxid-kibocsátással jár.
A hagyományos légitársaságok működési modellje is számol növekedéssel, de sokkal szerényebbel. A Lufthansához hasonló, nagy hálózatot működtető cégek arra törekednek, hogy meglévő utasaiknak adjanak el minél több szolgáltatást. A business class utasainak nemcsak a fotelok kényelmesebbek, de a fedélzeti ellátás, valamint a földi kiszolgálás is kényeztető. Mindezt a hagyományos társaságok legalább ötszörös áron adják, és ha a fapadosok nem csinálják meg a maguk forradalmát, a repülés ma nem lenne a tömegközlekedés része.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!