Nem csak a fogyasztói árak inflálódnak

Nálunk is felmerül a kérdés, hogy az ingatlanárakat nem kellene-e jobban figyelembe venni az infláció számításakor, Amerikában azonban most az elszálló tőzsdei árak miatt aggódik a jegybank egyik igazgatója.

Nálunk is felmerül időről időre a kérdés, hogy az ingatlanárakat nem kellene-e jobban figyelembe venni az infláció számításakor, Amerikában azonban most az elszálló tőzsdei árak miatt aggódik a jegybank egyik igazgatója: azokban komoly és veszélyes defláció jöhet, ha a jelenlegi árfolyamlufi kipukkad.

Alacsony infláció

Az utóbbi évek egyik fő makrogazdasági problémája a fejlettebb országokban az alacsony infláció. Ilyen problémával az 1929-32-es pusztító gazdasági válság óta nem kellett szembenézni, és bár különösebb gondot most sem okozott a jelenség, a jegybankok félnek tőle, mint a tűztől, ezért soha nem látott mélységbe csökkentik a kamatokat, és pénzt pumpálnak a piacra.

Nem oda megy a pénz, ahová szeretnék

Csakhogy a pénz utat keres magának, és ugyan a jegybankok célja az, hogy a többletpénz az általuk ideálisnak tartott szintre emelje az inflációt (a legtöbb helyen 2 százalék, nálunk 3) a fogyasztás és így a kereslet növelése által, csakhogy valahogy mégsem így történik, pontosabban a magas bérű, fejlett országokban nem (nálunk nagyon is, bár jórészt más okból: a felzárkózás hajtja a béreket és így a fogyasztást és a keresletet).

A jegybanki pénzözön más irányokba megy: egyrészt az ingatlanpiacra (ez nálunk is így van), másrészt, különösen Amerikában, a tőzsdékre. Nem csak a befektetők vesznek részvényt, miután a banki kamatok és a kötvényhozamok alacsonyak, hanem maguk a tőzsdei cégek is felveszik az olcsó hiteleket, és ebből sajátrészvényt vásárolnak. Amíg olcsó a hitel és emelkednek a részvényárak, minden szép és jó, de ha egyszer megfordul a trend, jönnek a nagy veszteségek.

Buborék

Minderről az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed bostoni elnöke, egyben a nyíltpiaci bizottság (az ottani monetáris tanács) tagja, Eric Rosengren nyilatkozott, aki egyébként az utolsó három kamatcsökkentést nem szavazta meg. A szakember elmondta, hogy miközben a fogyasztói árak emelkedésének ütemét akarja növelni a jegybank, mellékhatásként óriási emelkedést generál a részvénypiacon, ami buborékká válik, és mint ilyen, egyszer óhatatlanul kipukkad.

Az igazi probléma

Az előző két gazdasági visszaesésben nem volt inflációs probléma, ellenben a magasra szaladó, majd összeomló tőzsdei árak annál nagyobb kárt okoztak, a 2008-as válságot pedig az ingatlanárak irracionális szintre emelkedése, és az ezeken a szinteken könnyelműen folyósított, majd ráadásul értékpapírosított formában más bankoknak eladott, nemfizetővé váló hitelek okozták.

A tőzsdék foglya

A bostoni Fed igazgató szerint az optimális kamatszint olyan lenne Amerikában, amely nem csak a fogyasztói árakra, hanem az eszközárakra is figyel. Azonban nem erről van szó, sőt, miután már régóta irreális szinten vannak az árfolyamok, a jegybank a tőzsdék foglya lett: azért folytat laza politikát, hogy nehogy kipukkadjon a lufi, hisz ez önmagában komoly recessziós veszélyt jelent, mivel a magas törlesztési kötelezettség miatt a túlzottan eladósodott cégeknek kényszerűen leépítéseket kell végrehajtaniuk.

Változtatni kell

Rosengren szerint, mert a jelenlegi helyzetet már nehéz jól kezelni, előbb-utóbb jönnie kell egy kiadós árfolyamesésnek, annak minden kellemetlen mellékhatásával együtt. Azt követően viszont már célszerű lenne, ha a jegybank a fogyasztói árak mellett a részvényárak inflációját is figyelembe venné, kiküszöbölve az ebből adódó ciklikusságot, ami törvényszerűen időről időre gazdasági visszaesést hoz.