Lényeges ezek mellett az is, hogy kiterjesztik a nyugdíjasok járulékmentes munkavégzését lehetővé tevő szabályokat. Eddig a munkaviszonyban dolgozó nyugdíjasok helyzetét könnyítette meg az a kedvezményes rendelkezés, amely nyomán az érintettek keresetéből csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót vonták le, járulékot már nem. A lehetőség júliustól a más formákban dolgozó nyugdíjasokra is alkalmazandó, vagyis akár megbízással, akár más módon végezzék munkájukat az idősek, a munkavállalói járulékkal nekik sem kell majd foglalkozniuk.
A jelentősebb, vállalkozásokat érintő közteherviselési módosítások közül ki kell emelni a feketegazdaság letöréséért kialakított úgynevezett online számlarendszer változásait is. A vállalkozásoknak 2018 óta – az online számlarendszer keretei között – elektronikus úton kell elküldeniük az adóhivatalhoz azoknak a számláknak az adatait, amelyekben az áfa összege eléri a százezer forintot.
A decemberben elfogadott változtatás nyomán július elsejétől az összeghatár megszűnik, lényegében minden vállalkozói számlát látni fog a hatóság, 2021. január 1-jétől pedig még a magánszemélyek részére kiállított számlák információit is el kell küldeni a hivatalhoz. – Az online számlarendszer a piaci elemzők számításai szerint egy év alatt 200–250 milliárd forint pluszbevételt termelt az államkasszának – húzták alá a szaktárcánál. Megjegyezték azt is: a szisztéma segítségével 2021 tavaszától az adóhivatal elkészítheti a vállalkozások áfabevallási tervezetét.
Szót kell ejteni még egy fontos újításról. Az esztendő első napjától egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem kell fizetniük a kereső tevékenységből származó jövedelmük után azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van. A kedvezmény a vér szerinti, az örökbe fogadott, valamint a már felnőtt gyermekek után is jár. S lényeges az is, hogy az élethosszig tartó szja-mentességgel párhuzamosan igénybe vehető a családi kedvezmény.
Fontosabb változások:
Január elsején megszűnt az eva.
18 százalékról 5-re csökkent a szálláshelyadás forgalmiadó-kulcsa.
Január elsején életbe lépett a négy- vagy többgyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentessége
A kisvállalati adó mértéke 13 százalékról 12-re csökkent
Két lépésben kiszélesítik az online számlarendszert, 2021-től gyakorlatilag minden idehaza kiállított számláról online úton kap adatot a NAV.
A munkavállalók védelmében az adóhivatal tájékoztatja majd az alkalmazottakat a munkáltató foglalkoztatással kapcsolatos adóelkerüléséről.
Július elsején egy teherré, a társadalombiztosítási járulékká olvad össze a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék. Az elvonás 18,5 százalék marad.
Jelenleg a másfél százalékos munkaerőpiaci járulékból nem lehet levonni a családi kedvezményt, az egységes járulék kialakításával ez megváltozik: a teljes, 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető lesz a gyermekek után járó kedvezmény.
Július 1-jétől minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség.
Összetett rendszert alakítottak ki a potyautasok, vagyis azok kiszűrésére, akik jogosulatlanul veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Júliustól automatikusan és gyakorlatilag azonnal azonosítják majd az érintetteket.
Az egészségügyi szolgáltatási járulék mértéke a korábbi havi 7500 forintról január elsején 7710 forintra nőtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!