Az eltelt harminchat év kifejezetten termékenyen telt Gombos Miklósék családi vállalkozásában, hiszen mostanáig körülbelül ezerötszáz harang került ki a mester kezei közül. Ezek zömét Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében építették be, de az 1992-es sevillai világkiállításra is ő készített egy 14 harangból álló, kibővített oktáv hangterjedelmű bronz harangjátékot a Makovecz Imre építőművész által tervezett magyar pavilonba. De jutott a Gombos-féle harangokból egyebek mellett Oroszországba, Kamerunba, a Vatikánba, Tanzániába és Ausztráliába is. A legutóbbit pedig éppen Dél-Koreába szállították, de ez már inkább Gombos Miklós fiának a munkája. Ebből az is kiderül, hogy a harangöntés tudománya ismét apáról fiúra szállt. Ő szintén gyermekkorában kezdett ismerkedni a harangöntéssel, és tizenöt éve dolgozik a családi vállalkozásban. Ennek hamar meg is lett az eredménye, hiszen egészen fiatalon olyan tudásra tett szert, hogy sokszor ő segített az idősebb munkásoknak is. Emellett Gombos Miklós szerint a fia műszaki érzéke is jobb, mint az övé, és a fiatalos lendülete is jót tett a vállalkozásnak, aminek nagyon örül. Mint megjegyzi, kifejezetten egyetért a néhai Makovecz Imrével, aki azt tartotta, hogy „aki nem tudja kitermelni a saját utódját, az más aljasságokra is képes”. És ha ezt hozzávesszük, hogy már az unoka is a műhelyben sertepertél, akkor pláne lesz jövője Gombosék családi vállalkozásának. Amire pedig nagy szükség van, mert nincs másik harangöntöde az országban, noha Ausztriában, Szlovákiában működik ilyen műhely, Erdélyben pedig több is. Ugyanakkor nem igazán keresik egymás társaságát a mesterek, mert ahogy Gombos Miklós fogalmaz, mindenki a saját kis titkaiból él, ami nem tartozik másra. Érdeklődő csoportok azonban gyakran betérnek az őrbottyáni öntödébe, és megnézik, hogyan működik a műhely. Látnivaló van bőven, mert jelenleg is tucatnyi harang készül Gomboséknál, ahol apán és fián kívül ketten dolgoznak. Hozzáfűzi, hogy lehetnének többen is, de nehéz megfelelő munkaerőt találni. Korábban voltak inasaik, de mivel jellemzően mind csak a jogaira hivatkozott, a kötelességét pedig nem ismerte, elküldték őket.
A fiúra szállt a harangöntés tudása
Közel száz éve már, hogy az őrbottyáni Gombos Miklós édesapja, Gombos Lajos elkezdett dolgozni Szlezák László angyalföldi harangöntő műhelyében. A tudomány aztán apáról fiúra, sőt azóta már unokára szállt, és a további utánpótlás is biztosítottnak tűnik, mert már a dédunoka is a családi műhelyben sertepertél – Gombos Miklós legnagyobb örömére.


Fotó: Kurucz Árpád
Kérdésre a mester beszámol arról is, hogy egy-egy harang legalább négy hónapig készül, de a legnagyobb, 1550 kilogrammos szerkezetet, amely Kiskunfélegyházára került, kilenc hónap után tudták leszállítani. Nevetve jegyzi meg, hogy nem Putyilov gyári termékekről van szó, hogy november 7-re el kell készülniük. A harangok főként templomokba, kápolnákba és temetőkbe készülnek, de rendelnek belőlük szőlőhegyre és iskolákba is. Így lassan kevesebb olyan település lesz a Kárpát-medencében, ahol nem Gombosék harangjai szólnak, és ez különösen igaz lesz, ha majd egyszer a mester unokája is munkába áll.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!