Gordiuszi csomó

A karantén hangsúlyossá tette az emberek számára az otthon, a lakhatás kérdését.

Ha valamikor, hát kijárási korlátozás idején az embernek van ideje átgondolni sok mindent. Legtöbbünk élete, ha nem is gyökeresen, de nagyon átalakult. Először talán sokkoló volt néhány újdonság, hogy otthonról kell dolgozni, hogy a gyereket valami kütyün keresztül próbálja lekötni a tanító néni, de – ahogy arra a történelem sok példával szolgál – előbb-utóbb mindenhez hozzá lehet szokni. És itt azért korántsem arról van szó, hogy hirtelen a lövészárokban találtuk magunkat vagy hogy apánkért-anyánkért jött a fekete autó. Mindezt csak azért említem, mert sokszor hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy velünk történt a legrosszabb. Nem a legrosszabb, csak más, mint eddig.

A mindenkit foglalkoztató kérdés viszont most már az, hogy vajon mi lesz a kijárási korlátozás után? Tovább görgetjük-e a globalizáció sok gondját-baját? Visszatér-e minden a normális kerékvágásba? És ha ez utóbbi kérdést is feltesszük, rögtön érezzük, nemcsak arról van szó, hogy mi lesz ezután, hanem arra is választ kellene adni, hogy normális volt-e mindaz, ami eddig ment. Mindenesetre nemzetközi és hazai politikai-társadalmi elemzések helyett fontosabb talán átgondolni, mi az, amit én, amit mi magunk meg tudunk tanulni ebből az egészből. Mert a jó pap holtig tanul, tartja a mondás, és ha ebből nem tanulunk, talán semmiből nem fogunk.

Hogy szűkebben vett témánkra térjek, ezekben a hetekben sokakban elemi erővel tört fel az otthon, a lakhatás kérdése. Az egyéni élethelyzetek és dilemmák egyre több elemzésből is visszaköszönnek, amelyek arról szólnak, hogy akár a nagyvároskörnyéki települések, akár a Balaton mennyire keresett lehet a közeljövőben. Mármint nem nyaralni, élni. Nem csoda, hiszen a belvárosi lakásban ragadók érzik most leginkább a kijárási korlátozás minden nyűgét. Azok, akik szó szerint a négy fal közé szorultak, mert nemhogy kertjük, még egy aprócska erkélyük sincs, ahonnét legalább egy zöldellő fa látványa erőt adna a mindennapi újrakezdéshez. A home office viszont sok ilyen élethelyzetre megoldást adhat. Aki eddig is tervezte, csak valamiért nem tudta rászánni magát, most végső lökést kaphat. A home office tömegessé válása ugyanis új távlatokat nyithat. Ha nem ez marad is a bevett forma, valószínűleg sokkal többen fognak otthonról dolgozni a későbbiekben is. Ha pedig ez így lesz, akkor a modern kor egyik óriási problémáját vágjuk át gordiuszi csomóként. Azt ugyanis, hogy régóta nem ott lakunk, ahová teremtettünk, ahová a hamvasi értelemben vett géniusz kötne minket, hanem ahol a munkalehetőség van. Ahogy az egyszeri viccben is elhangzik: – Pistike, hát mi végre teremtett téged a Jóisten? – Engem bizony a faluvégre!

Ez nem azt jelenti, hogy újra a föld lesz a megélhetés, bár sokak esetében ezt se zárjuk ki. De amikor a ritkán használt kifejező magyar szóval mondva a világháló ma tényleg a világ, de legalábbis hazánk legeldugottabb részeit is befonja (hja, már annyi a G, hogy az már gombócból is sok!), akkor tényleg elég kiülni a kertbe egy laptoppal. Mert talán egy kevesebb pénzzel járó munka is többet ér így, mint a tülkölés a dugóban, a rohanás, a mindenhol egyszerre lenni akarás, de valójában sehol sem igazán levés.