Menthetők a bezárt boltok

A tartalékait felélő több tízezer, vásárló nélkül maradt kereskedő, vendég nélkül maradt étteremnek nyílhatna menekülőút a munkahelyvédelmi támogatások további, rájuk szabott bővítésével. A szakszövetség javaslata megelőzheti a fenyegető csődhullámot a legsérülékenyebb vállalkozói körben, ahogy dolgozói rétegek tömeges utcára kerülése is elkerülhetővé válhat.

2020. 04. 21. 5:45
A vevő nélkül maradt üzletek lassan felélik a tartalékaikat Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Egy újabb állami bértámogatás mellett a munkáltató a jelenlegi bevételhiány miatt legfeljebb húsz százalékkal járulna hozzá a dolgozó részmunkaidős fizetéséhez az érvényesített időszakban, azon túl viszont egyiküknek sem lenne további kötelezettsége – magyarázta a konstrukciót Vámos György.

Mint mondta, eltérő a már ismert rendelkezéstől, hogy a dolgozó csak a módosított, napi négyórás munkaidejére kapna állami támogatást, tehát nem az eredeti munkaidő kieső része után, és az ezzel járó bére legfeljebb nyolcvan százalékát fizetné az állam, a fennmaradó összeget továbbra is állná a kereskedő.

– Esetükben a tényleges munkavégzés például a kijárási korlátozás meghosszabbításával továbbra is csak minimális lehet, vagyis hetente elegendő egy-két napnyi bejárás a távol lévő alkalmazottól. Azt azonban vállalná, hogy a normális állapotok visszaálltával ledolgozza az üzletben a távol töltött időt, és ezzel arányosan kevesebb fizetést kap a későbbi időkben. Ha különféle okokból utóbb nem tudja teljesíteni a vállalt kötelezettségét, vissza kell fizetnie a pénzt az államnak – ismertette az egyik megoldást, amely aktuális nyitott kérdés a döntéshozóknál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.