– Hogyan mutatkozik be?
– Mérnökember, építőmérnök vagyok, illetve borászkodom is. Ez utóbbi minőségemben a Szent Vencel Borrend alapító tagja, illetve főpohárnoka, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségében a turisztikai és borászati tagozatnak, valamint a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács borászati tagozatának vagyok a vezetője.
– Tudom, hogy édesapja pincemester volt, bizonyára önnek is a vérében lehetett a borászkodás szeretete…
– Bár építőmérnök lettem, végül édesapám, Jakab János nyomdokaiba léptem, aki a beregszászi szovhozüzem kaszonyi pincészetében volt pincemester. Odahaza – akkor még Kaszonyban – volt szőlőnk, pincénk a hegyen, így borunk is. Édesapám mindig hívott, hogy segítsek neki hol a hordót kimosni, hol a prést előkészíteni. Tőle tanultam meg, hogy a borhoz csak alázattal szabad viszonyulni. Az alapokat tehát mellette tanultam meg… Abban az időben mindössze két szakkönyvem volt, mostanra, hála istennek, sokkal, de sokkal több!
– Aztán, már beregszászi lakosként is folytatta a borászkodást.
– Már Beregszászban éltünk, amikor az első helyi borfesztiválon aranyérmet nyertem az egyik borommal. Akkor odajöttek hozzám a kaszonyiak, gratuláltak, de megjegyezték: Sándor, ezt az aranyérmet nem te kaptad – ezt édesapád kapta! Nagyon kedves és megható dolog volt ez tőlük.
– Az édesapjáról mondana néhány szót?
– 1920. június 4-én született Beregardóban. A beregszászi magyar gimnázium befejezését követően elkerültek Alsóvereckére, ahol az ottani körjegyzőségen volt segédjegyző. A háború után Kaszonyban dolgozott a helyi pincészetben, amely a beregszászi szovhozüzem kirendeltsége lett. Érdekességként megemlítem, hogy a helyiek csak „sámpányként” emlegették ezt a pincészetet. A magyar időkben a budafoki pezsgőgyárba szállították a kaszonyi hegy furmint, bakator és szerémi zöld szőlőinek borából készített pezsgőalapborokat, hogy igazi champagne készüljön belőlük. Édesapám közben elvégzett egy borászati tanfolyamot is, s pincemester lett. A Magyar Királyi Államvasutaknál dolgozott. Aztán jött Trianon, s azzal a cseh éra. Mivel a vasútnál, állami munkán volt, ezért kötelezték, hogy tegye le a cseh közhivatalnoki esküt – ő azonban karakán ember lévén megtagadta ezt, ami miatt elbocsátották.