Fél tucat új cég jöhet idén a BÉT-re

Öt év alatt – 2015 és 2020 között – a BUX index 75,78 százalékkal, a tőzsdei részvényforgalom pedig 55,25 százalékkal emelkedett

Horváth Éva
2021. 03. 03. 20:49
null
2016.12.02. Budapesti Értéktőzsde. Fotó: Móricz-Sabján Simon Fotó: Simon Moricz-Sabjan
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közzétette a tavalyi stratégiai jelentését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A dokumentum főként a 2016-ban meghirdetett, öt évre szóló piacfejlesztési stratégia eredményeiről számol be, de kitér a következő időszak vállalásaira is. Az összefoglalóból kiderül, hogy a vizsgált időszak alatt jelentős bővülést könyvelhetett el a hazai tőkepiac: a BÉT a 2016. évi 62-höz képest jelenleg 80 kibocsátót számlál. Fél évtized alatt – a feltörekvő hazai társaságok mellett – olyan jelentős múlttal rendelkező vállalatok is bevezették értékpapírjaikat a BÉT parkettjére, mint az MKB Bank, a Waberer’s vagy a Duna House, s egyenként 100-100 milliárd forintot meghaladó tőkeemelést hajtott végre az OPUS és az AutoWallis.

A Budapesti Értéktőzsde a 2016. évi 62-höz képest jelenleg 80 kibocsátót számlál 2Fotó: Móricz-Sabján Simon

 

A hazai tőkepiac stabil erősödését mutatja az is, hogy a 2020-ban tapasztalt visszaesés ellenére a BUX index a 2015 december 31-i záróárhoz képest 2020 végére összesen 75,78 százalékkal emelkedett, a tőzsdei részvényforgalom pedig öt év alatt 55,25 százalékkal gyarapodott.

A hazai börze 2016-tól kezdve kiemelten ösztönzi a középvállalatok tőzsdei megjelenését, amelynek érdekében külön középvállalati szolgáltatáspalettát épített ki.

Idesorolható az immár közel 250 céget számláló BÉT50 Klub, a Londoni Értéktőzsdével közösen indított nemzetközi vállalkozásfejlesztési képzés, az ELITE program, a tőzsdeérett vállalatok számára a bevezetés finanszírozásában segítséget nyújtó Mentor program, a befektetők és a startup társaságok összekötését elősegítő BÉT Xmatch vagy a BÉT Xtend multilaterális kereskedési platform. Mindezek mellett a magyar tőzsde a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjához kapcsolódóan elindított saját kötvénypiacán – a BÉT Xbondon – 2019 őszétől kezdve 2020 végéig 46, jellemzően nagyvállalat, 53 tranzakció keretében 868,49 milliárd forint forrást vont be.

A BÉT, amely a régiós tőzsdék szorosabb együttműködésében is vezető szerepet tervez vállalni, idén legalább hat új cég részvényeinek bevezetésével és ennél jóval több kötvénypiaci kibocsátással számol – mondta el a tőzsdeüzemeltető társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak. Végh Richárd jelezte azt is, hogy a közeljövőben terveznek egy olyan indexet indítani, amely követi a kötvények árfolyammozgását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.