A koronavírus-járvány kitörése óta első alkalommal regisztráltak a járvány előttihez hasonló keresletet a globális légiszállítmányozási piacon – derül ki a IATA adataiból. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség arról számol be weboldalán: a januári kereslet az előző hónaphoz képest is erős növekedést mutatott.
A koronavírus-járvány okozta torzító hatás miatt a szervezet a 2019. januári adatokhoz mérte az idei első hónap számait. Ezek szerint a rakomány-tonnakilométerben mért globális kereslet 1,1 százalékkal nőtt 2019 januárjához képest, tavaly decemberhez viszonyítva pedig három százalékkal emelkedett. A világ minden részén élénkült az előző hónaphoz mért kereslet, Észak-Amerika és Afrika teljesített a legjobban.
A globális fuvarképesség tekintetében – amelynek az elérhető rakomány-tonnakilométer a mérőszáma – azonban ellentétes irányúak voltak a folyamatok az év elején, itt 19,5 százalékos visszaesést rögzítettek 2019 januárjához képest, 2020 decemberéhez képest pedig ötszázalékos volt a zsugorodás. Ez utóbbi az első havi alapon regisztrált visszaesés tavaly április óta – jegyzi meg az IATA közleménye.
A szövetség szerint a gazdasági környezet is támogatta az iparágat, a feldolgozóipar a járvány ellenére élénk tevékenységet mutatott: a januári globális beszerzési menedzser index 53,5 volt; 50 feletti érték a piac bővülését jelzi.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Az új exportmegrendelések további rakomány-tonnakilométer-növekedést jeleznek előre, ugyanakkor a feltörekvő piacok kevésbé voltak élénkek, és ha ez más piacokra is átterjed, rányomhatja a bélyegét a légi szállítás jövőbeni növekedésére.
Pozitív folyamatokat vetít előre az, hogy a raktárkészletek továbbra is viszonylag alacsony szinten maradnak az értékesítésekhez viszonyítva, ez pedig azt jelenti, hogy a vállalatoknak minél hamarabb fel kell tölteniük készleteiket, ehhez pedig szükségük lesz a légi szállítás igénybevételére – írja a IATA.
Területi bontásban elmondható, hogy a legjobban teljesítő Észak-Amerikában 8,5 százalékos növekedést jelentettek a légiszállítási cégek januárban 2019 januárjához képest, ami jócskán meghaladta a decemberi 4,4 százalékos növekedést.
Az afrikai társaságok még ennél is nagyobb, 22,4 százalékos növekedést könyvelhettek el az év első hónapjában 2019 azonos időszakához képest.
Európában ugyan visszaesett a januári kereslet 2019 januárjához képest, ám a csökkenés jelentősen lassult: mindössze 0,6 százalékos volt, szemben a decemberi 5,6 százalékos visszaeséssel.