Az évet a legtöbb ország igen magas inflációval zárja, meglepő módon azonban a legfejlettebb országok nehezen szánják rá magukat a kamatemelési ciklus megindítására, sok év deflációs folyamata után sokáig nem akarják elhinni, hogy tartós, jegybanki beavatkozást igénylő jelenségről van szó. Mások, köztük a visegrádi térség önálló valutával rendelkező országainak jegybankjai határozott lépéseket tettek: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,6 százalékról négy százalékra emelte az irányadó rátát,
ezzel az Európai Unióban nálunk a legmagasabb a szint,
Csehországban 0,25-ről 3,75 százalékra nőtt a mérték. Miért lehet ilyen erős eltérés a jegybanki reakciókban?
A 2008-as válság után nagyjából öt évvel váratlanul csökkent az infláció a fejlettebb országokban, beleértve az Európai Unió minden tagállamát. És nemcsak hogy csökkent, hanem meg is szűnt a pénzromlás, sőt átmenetileg deflációra, vagyis az árszínvonal csökkenésére is akadt példa. Azt gondolhatnánk, hogy ez nem baj, hisz fogyasztói oldalról ki ne örülne az alacsonyabb áraknak, csakhogy a múltban az ilyen folyamatok súlyos gazdasági válsághoz vezettek, mivel a termelők nem tudták kigazdálkodni az árcsökkenést.
Most a helyzet más volt: a szereplők hatékonyan reagáltak, az árak stagnálása, esetleg csökkenése a bérköltségek növekedése mellett sem okozott gondot a cégek többségének, sőt kifejezetten erős gazdasági fellendülés vette kezdetét, gyorsan mérséklődő munkanélküliséggel. Az évtized végén több országban megvalósul a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság, mi több, megjelent a munkaerőhiány.
A jegybankok az általuk kitűzött inflációs célt szerették volna elérni, hisz ez az egyik legfőbb feladatuk. Ez a fejlett országokban rendszerint két százalék, de a felzárkózó, gyorsabban növekedő országokban magasabb is lehet, nálunk jelenleg három százalék. A központi bankok így kamatcsökkentési ciklusokba kezdtek, és amikor ezt sem találták elégnek, egy részük eszközvásárlási programokat vezetett be (többnyire állampapírokat vásároltak, fedezetlen pénzt bocsátva a piacra).
Sok helyen, így nálunk is fokozatosan helyreállt az optimális infláció, máshol erre még nem került sor, mindenesetre a jegybankok ódzkodtak a kamatemeléstől, attól tartva, hogy visszatér a defláció. Ilyen körülmények között jelent meg a világjárvány, ami válságkezelést igényelt, és ez újra kamatcsökkentéseket és az eszközvásárlási programok bevezetését vagy megnövelését jelentette.
A járvány gazdasági hatásainak nagy része idén elmúlt, a gazdaságok növekedésbe váltottak, a munkanélküliség visszaesett, azonban
hirtelen megjelent az infláció, esetenként több évtizede nem látott magasságot ért el.
A jegybankok először átmenetinek hitték a folyamatot, a rugalmasabbak azonban hamar léptek. Az MNB már viszonylag hamar, júniusban megkezdte a kamatemelési ciklust, és azóta az adatok függvényében lép: az átmenetileg irányadóvá vált egyhetes betéti kamat négy százalékra nőtt. A cseh szint 3,75 százalékon alig alacsonyabb ennél, így azt mondhatjuk, ez a két ország tette a leghatározottabb lépéseket az infláció ellen küzdelemben.
Lengyelország ugyancsak megkezdte a folyamatot, 0,1 százalékról 1,75 százalékig emelkedett az alapkamat. Hasonlóan jelentős lépést máshol az unióban még nem tettek, az eurózónában nincs is tervben, hogy megemeljék a jelenleg nulla szintű kamatot, a brit jegybank is csak egy kis lépést tett eddig. Európában még Ukrajna és Oroszország lépett határozottan (igaz, náluk nyoma sem volt korábban a deflációs folyamatoknak). Más kontinenseken a nagyobb gazdaságok közül Brazília lépett nagyot, 2-ről 9,25 százalékra emelve az irányadó kamatot. Az Egyesült Államok még nem kezdte meg a kamatemelési ciklust, de jövőre a jegybank szándékai szerint sor kerül erre.
Borítókép: Az eurózónában egyelőre nincs tervben, hogy megemeljék a jelenleg nulla szintű kamatot (Fotó: Europress/AFP)
