A múlt évben meglódult inflációt eleinte kevesen akarták komolyan venni, átmenetinek tartották, ráfogva a járvány okozta hatásokra. Eközben a jegybankok és a kormányok szinte vég nélkül bocsátottak fedezetlen pénzt a gazdaságokba, márpedig
az áruk és szolgáltatások kínálatához képest túlzott pénzmennyiség törvényszerűen az árak emelkedéséhez, a pénz értéktelenedéséhez vezet.
A korábbi évek deflációs folyamatai után sok publikáció jelent meg arról, hogy ezúttal más a helyzet, a fedezetlen pénz nem okoz áremelkedést. Amint látjuk, nagyon is ezt teszi, pontosan úgy, ahogy azt a 70-es években is tette elsősorban az Egyesült Államokban. Messze nem csak az olajáremelkedés tehetett róla ugyanis, ahogy most sem csak a járványhatások: az amerikai költségvetés és jegybank már a 60-as években megnövelte a pénzkibocsátást.
A második világháborút követő óriási fellendülést, amit Nyugat-Európa több országában neveztek gazdasági csodának, alacsony inflációs időszak követte a 60-as évek közepéig. Azonban 1966-ban az Egyesült Államokban már 3,5 százalékos inflációt mértek, ami 1969-re felszaladt hat százalékra. Ne felejtsük: az első olajválság 1973-as kirobbanásáig ekkor még négy év van hátra.
Az infláció nem véletlenül szaladt el ilyen hamar: a vietnami háború miatt hatalmas költségvetési hiány volt évről évre az Egyesült Államokban, és ennek finanszírozását az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már akkor is fokozott pénzkibocsátással segítette: évi nyolc százalékkal növekedett a gazdaságban forgó pénz mennyisége.
1971-ben újabb tényező adódott az inflációhoz Amerikában: a túlértékeltté vált dollárt nem lehetett tovább az aranyhoz kötni, a dollár leértékelődött. A háborús megsemmisülés óta rendkívüli mértékben fejlődő gazdaságú nyugat-európai országok valutája pedig törvényszerűen erősödött, így ott mérsékelt maradt közben az infláció.
Ezt követően 1973-ban az olajtermelő országok egy része visszafogta a termelést, így az olaj ára a többszörösére emelkedett. A Fed, hogy mérsékelje a hatásokat, újra jelentős pénzkibocsátásba kezdett, így viszont 1974-re tíz százalék fölé került az infláció. Ekkor beindult az ár-bér spirál: a munkavállalók követelték, hogy a bérek legalább az infláció mértékében nőjenek, ez pedig további áremelkedést okozott, mivel a termelékenység nem tudott ilyen ütemben növekedni. A rendkívül magas inflációt végül megint csak a Fed beavatkozása tudta letörni a 80-as évek elején: