A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a múlt év utolsó heteiben igen gyorsan emelte meg az egyhetes jegybanki betéti eszköz kamatát négy százalékig, amely szokatlan, rég nem látott szintet jelent, hisz az elmúlt években a jegybanki alapkamat egy százalék alatt volt, a tényleges bankközi kamatszint az egyéb jegybanki eszközöknek köszönhetően esetenként jóval ez alatt, volt olyan időszak, amikor még a negatív tartományt is elérte.
A rendkívül alacsony jegybanki kamat nem mindenkire hatott egyformán: a lakosság az időszak egészében magasabb kamatot kapott az általa vásárolt államkötvények után, a MÁP Plusz állampapír kibocsátását követően már 4,95 százalékos hozamot lehetett elérni, ha valaki a lejáratig megtartja az ötéves futamidejű papírokat. A gazdaság többi szereplője, azaz a vállalatok, intézmények sokkal alacsonyabb hozammal kellett, hogy beérjék: az ötéves állampapír hozama sokáig két százalék alatt volt.
A lakossági és intézményi befektetők így a meghatározó jegybanki kamatszintnél lényegesen többet érhettek el hosszabb távú befektetésekkel, de ez természetes is, hisz a piac nem számított arra, hogy öt, vagy akár tíz éven át fennmarad a szinte értelmezhetetlenül alacsony rövid távú kamatszint. Ilyen folyamatot csak az eurózóna néhány országában és egyes eurózónán kívüli nyugat-európai országban láthattunk: ezekben az esetekben
az államkötvényhozamok egyenesen a negatív tartományba csúsztak.
Itthon tehát a lakosság megtakarítási szempontból kevéssé érezte a rendkívül alacsony kamatszintet, a hitelkamatok szempontjából viszont annál inkább, mivel azok a korábbiakhoz képest mélyre süllyedtek. Így a megtakarítási és a hitelfelvételi kedv egyaránt magas volt, ez azonban olyan következménnyel is jár, hogy a jegybanki kamatemelés a lakossági megtakarítási hajlandóságot kevéssé befolyásolja, jóllehet az infláció csökkentésének egyik klasszikus módja, ha a magasabb kamatok hatására a megtakarítások nőnek a fogyasztás javára. Kétségtelen, hogy ennek most kisebb is a jelentősége, mint más inflációs időszakokban, mivel most
az inflációt jórészt külső okok gerjesztik, amelyekre a jegybanknak értelemszerűen nincs hatása, viszont a forint árfolyamának alakulása döntő lehet abban, hogy mennyire érvényesülnek a külső hatások.
Az intézmények által elérhető állampapír hozamszintje a jegybanki kamatemelések hatására jelentősen emelkedett, miközben a tízéves állampapírhozam éveken át kettő és négy százalék között ingadozott (többnyire három százalék alatt), addig mostanra 4,7 százalékig emelkedett, ami már a külföldi befektetők számára is vonzó, tekintettel arra, hogy euróban alig lehet hozamot elérni. Ez erősíti a forintot, és valószínűleg nem is kell ennél érdemben nagyobb hozam ahhoz, hogy ez a folyamat fennmaradjon.
Ennél lényegesen magasabb hozamszint már az államadósság finanszírozásának a szempontjából is kedvezőtlen lenne, hisz jelentősen megemelné a költségvetés terheit, elvonná a forrásokat az adósságcsökkentés elől. Ha viszont nem cél mondjuk az öt százalék feletti hozamszint elérése, akkor a jegybanki kamatok sem valószínű, hogy ennél magasabbra, vagy akár csak öt százalékig emelkednének. Az infláció vélhetően viszonylag hamar visszatér öt százalék alá, így nem kell a befektetőknek negatív reálhozammal szembenézniük.
Mindezek alapján úgy véljük, hogy a meghatározó jegybanki eszköz kamatszintje, amely most négy százalék, nem valószínű, hogy már sokat emelkedne, legfeljebb 4,5 százalékig. A jelenleg 2,4 százalékos alapkamat esetében ez még jelentős teret hagy, havi 30 bázispontos ütemet feltételezve nyolc–tíz hónapig tarthat még a kamatemelési ciklus.
