– Nagy a nyomás az áruházi alkalmazottakon, a húsvét közeledtével ugyanis egyre többen vásárolnak, és naponta mind nagyobb mennyiségekkel töltik meg a kosarakat: jelentős a fogyasztás az élelmiszer-kereskedelemben. A munkaerőhiány a korábbi időszaknál jobban érezhető, sok a betöltetlen álláshely, főként a fizikai munkával járó területeken, mint például a polcok árufeltöltése vagy a kommissiózás a raktárban. Ezzel együtt
a kiszolgálás a boltokban megfelelő, a meglévő alkalmazottak rutinosan, összehangoltan el tudják látni a felmerülő többletfeladatokat is
– mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba.
Az Egyenlő.hu modern munkavállalói érdekképviselet elnöke kifejtette: a boltokban folyamatosan hirdetik az üres álláshelyeket, amelyekre érkeznek is a jelentkezők. Emellett, a húsvéti bevásárlások idejére,
a kétkezi munkaerő hiánya miatti leterheltséget diákmunkásokkal és a nyugdíjas szövetkezeteken keresztül idősebb kisegítő munkaerővel is enyhítik a munkaadók.
Ennek is köszönhető, hogy az alapellátási láncban az üzletek működése a gyakori árváltozások, illetve a támogatásokkal, a felgyorsult jövedelemkiáramlással párhuzamosan jelentkező beszerzési hullámok mellett is kiegyensúlyozott.
– Lendületes az értékesítés,
a lakosság fogyasztási kedve erős, nő a kosárérték,
amit külön ösztönöznek az alaptermékekre vonatkozó árstopintézkedéshez kapcsolódó, gyakori akciózások a kiegészítő termékköröknél. Érzékelték a dolgozók, hogy korosztálytól függetlenül mindenki többet vásárol mennyiségben: már nemcsak az alapvető élelmiszereket veszik, hanem a láthatóan nagyobb családi beszerzések is egyre gyakoribbak a hétköznapokon is.
A jellegzetes húsvéti árukör megjelenése óta pedig az ünnepre is sokan előre terveznek, ezen termékekből napról napra több kerül a kosarakba – jelezte Bubenkó Csaba. Mint mondta, eddig egyelőre a tartósabb sütési, főzési alapanyagok és az édességek voltak kelendőbbek, de sokan előre megveszik a sonkát, az ünnepi asztalra szánt füstölt húsárut, és folyamatosan nő a tojás, a tartósabb péktermékek, az alkoholos italok, üdítők értékesítése is.
– Úgy tűnik, az idén