A szomszédunkban háború van, és ez mindent megváltoztatott, ráadásul az elhibázott brüsszeli szankciók súlyosbítják a helyzetet – összegezte a jelen helyzetet Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára az Origónak adott interjúban. Hangsúlyozta: a kormány vállalásai világosak voltak a választás előtt, és világosak most, a választás után is.
„Megvédjük a munkahelyeket, a családtámogatási rendszert, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést” – fogalmazott. Beszélt arról, hogy jelenleg egymillióval többen dolgoznak hazánkban, mint 2010-ben. Kiemelte, hogy
a kormány a GDP öt-hat százalékát fordítja családtámogatásra, ez Európában és világszinten is kiemelkedő adat.
A más országokkal való szolidaritás kapcsán kifejtette: „a mi feladatunk a magyar emberek és a magyar gazdaság energiaellátásának biztosítása. Örömmel segítünk másoknak, de van egy fontossági sorrend”. „Számunkra teljesen mindegy, hogy mit mondanak Brüsszelben, számunkra a magyar emberek és a magyar érdekek a legfontosabbak. Jelenleg az energiaellátásunk biztosított és folyamatos” – mondta.
Elmondta: az ország éves fogyasztásához képest a hazai gáztározók töltöttségi szintje 28,5 százalék, míg az európai töltöttségi átlag 18 százalék alatti. Hozzátette: őszre a hazai tározók töltöttségi szintje megfelelő lesz.
Manfred Weber gázelosztási javaslatával kapcsolatban elmondta: „Mostanáig számos európai vezető azt mondta, hogy megoldják a fűtést orosz gáz nélkül is. Most meg, amikor közeledik az ősz és a tél, hirtelen pánik van. Úgy tűnik, Európa nyugati felén is kiderült, hogy az energetika nem ideológiai kérdés, hanem a fizikai valóság kérdése. Ne felejtsük el, hogy az európai gázfelhasználás közel fele orosz gáz. A kérdés tehát így hangzik: tudunk fűteni vagy nem tudunk, van gáz vagy nincs gáz?”
Magyarország energiaellátása biztonságban van, és a Magyarország által előrelátóan beszerzett gázt nem fogja innen elvinni senki, ezt soha nem fogjuk megengedni
– mondta Menczer Tamás.
Az Orbán-kormány politikájának, válságkezelésének a lényege, hogy védi a magyar embereket, a magyar gazdaságot és összefogva a magyar emberekkel dolgozik a magyar emberekért – hangsúlyozta.