Az olasz kormány az Air France-KLM és a Delta Air Lines által támogatott Certares amerikai magántőkealap vezette konzorciumot választotta ki az ITA Airways többségi tulajdonrészének megvásárlásáról szóló exkluzív tárgyalásokra – tette közzé a Reuters.com. A csoport ezzel legyőzte az MSC hajózási cég és a német Lufthansa rivális ajánlatát az Alitalia utódja feletti irányítás ügyében. A Certares-ajánlat, amelynek részleteit nem hozták nyilvánosságra, jelentős kisebbségi részesedést hagyna az olasz pénzügyminisztériumnak, az ügyhöz közel álló forrás szerint legalább negyvenszázalékos részt. Mint köztudott, a Lufthansa–MSC ajánlata húszszázalékos tulajdonrészt hagyna az állam kezében. A Certares, amelynek európai központja Milánóban van, állítólag körülbelül hatszázmillió eurót (599 millió dollárt) kínált a mintegy hatvanszázalékos részesedésért, de egyes források szerint az ügylet értéke ennél jóval magasabb volt.

A Certares által benyújtott működési terv középpontjában Róma Fiumicino repülőtere állna – tették hozzá. Az Air France-KLM üdvözölte a döntést, mondván, hogy kezdetben a Certares kereskedelmi és operatív partnere lesz. Ugyanakkor
az Air France-KLM jelenleg nem vásárol tulajdonrészt, azonban középtávon mérlegelheti, hogy kisebbségi részesedést szerez az ITA-ban – áll a társaság közleményében. A Delta Air Lines szintén azt közölte, hogy jelenleg nem áll szándékában pénzt fektetni az ITA Airwaysbe.
Korábban a sajtóban megjelent, hogy az MSC és a Lufthansa 850-900 millió eurót ajánlottak nyolcvanszázalékos részesedésért. Az MSC nem kívánt nyilatkozni.
A mostani lépéssel nem ér véget az ITA-Alitalia magánosítási folyamata. A Certaresszel folytatott tárgyalások után csak akkor kerül sor a kötelező érvényű adásvételi szerződések aláírására, ha a kormány elégedett a részletekkel. Mario Draghi miniszterelnök ügyvezető kormánya igyekszik előzetes megállapodást kötni a szeptember 25-i országos választások előtt.
A közvélemény-kutatások élén álló Olasz Testvérek párt ugyanakkor azt kérte, hogy a következő kormány dönthessen az ITA-ról. Így pedig halva született lehet az olasz kormány terve, hogy eladja a bajba jutott egykori zászlóshajó, az Alitalia-utód légitársaságot.
Giorgia Meloni, a választásokon esélyes jobboldali blokk vezetője ellenzi azt a tervet, hogy az ITA Airways állami légitársaságot eladják egy befektetői csoportnak. – Nem értem, hogy az olasz kormány miért döntött úgy, hogy szándékosan továbblép anélkül, hogy megvárta volna a következő kabinetet – mondta Meloni. Milliárdokat költöttünk a légitársaságra, és most a repülőterekre vonatkozó ipari terv nélkül adjuk át külföldi alapoknak.