Továbbra is válságálló a magyar munkaerőpiac

A kedvezőtlenebb körülmények ellenére tovább nőtt a foglalkoztatottak száma.

Magyar Nemzet
2023. 06. 23. 8:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Májusban a munkaerőpiaci adatok továbbra is kedvezően alakultak, vagyis a csökkenő gazdasági teljesítmény nem párosult mérséklődő foglalkoztatással. A munkáltatók kisebb kibocsátás mellett is inkább megtartják a munkavállalókat, mert a munkaerőhiányos környezetre való tekintettel tartanak tőle, hogy elbocsátás esetén nem találnának másikat – ahol pedig nem tudják vagy nem akarják megtartani a munkavállalót, ott egyelőre el tud helyezkedni más ágazatokban – nyilatkozta Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza. A szakértő jelezte: ugyanakkor a tegnap megjelent béradat, ahol a nem rendszeres juttatások az előző havinál kevésbé nőttek, azt mutatja, hogy a munkaerőpiac feszessége csökken, kevesebb a prémiumkifizetés és kevésbé kell túlóráztatni a dolgozókat.

– A foglalkoztatás egyelőre nem tud már jelentősebben bővülni, ennek vélhetően egyaránt vannak keresleti (kedvezőtlen gazdasági helyzet, alacsony bér) és kínálati (munkaerő alacsony képzettsége, rossz elhelyezkedése) okai is, ugyanakkor nem is csökken, tehát a foglalkoztatás egy igen magas, a koronavírus előttinél is magasabb szinten tetőzik – emelte ki a közgazdász. Szerinte az adatokból látszik, hogy a külföldi munkavállalás ismét népszerűbbé vált, még ha csak minimális mértékben is – azaz a munkaerőért nemzetközi verseny van, a bérek felzárkóztatása a munkaerő megőrzése érdekében elkerülhetetlen. 

 

Regős Gábor megjegyezte azt is: ha csökkenő kibocsátás mellett mérséklődik a munkanélküliség, akkor arra számíthatunk, hogy a gazdasági teljesítmény következő hónapokban meginduló növekedésénél sem kell a munkanélküliség emelkedésétől tartani. Kérdés lehet ugyanakkor a munkaerőpiac feszességének alakulása, ami viszont a béremelések fő mozgatórugója.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.