Hazánkban a 21 állami tulajdonban lévő erdészeti társaság több mint egymillió hektár erdőt kezel, amely az ország természeti vagyonának stratégiai része. – Az állami erdészeti társaságok nemcsak a főváros térségi erdőkben, hanem az ország minden pontján gondot fordítanak az erdei szálláshelyek, pihenők, ökoturisztikai központok megújítására, hálózatba foglalt fejlesztésére – emelte ki az államtitkár.
Majd hozzátette: az állami erdőkben jelenleg több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és közel 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei út várja a kikapcsolódási lehetőséget keresőket. Az állami cégcsoport évente legalább kétmilliárd forintot fordít aktív természetvédelmi célú feladatokra, további négymilliárd forintot pedig az ökoturisztikai hálózat elemeinek fenntartására.
– A fával borított területek nagyságának növelése mellett stratégiai célunk a meglévő erdők turisztikai szerepének erősítése – fogalmazott Zambó Péter.
Az eredmények pedig magukért beszélnek: az erdőterület mára a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontok közé emelkedett. Az államtitkár szerint ezt az állapotot azonban meg is kell tudni őrizni, ezért a jövőben a további fejlesztések mellett a meglévő létesítmények fenntartására, karbantartására is jelentős erőforrásokat kell fordítani.

Fotó: Északerdő Zrt.
További, talán az egyik legnagyobb előttünk álló kihívás – folytatta az államtitkár –, hogy az erdőgazdálkodásnak választ kell adnia a gyorsan változó társadalmi igényekre, amelyre az ökoszisztéma-szolgáltatások rendszerének teljességét figyelembe vevő gazdálkodás kínálja a megoldást.
A klímaváltozás kezelése szakmailag fontos kihívás, hiszen az erdő adja azt a vonzó és egészséges keretet, amely nélkül a turisztikai fejlesztések hasznosulása is megkérdőjeleződik. Éppen ezért az erdők kezelése, alkalmazkodóképességének javítása az egészségmegőrzési és turisztikai funkciók fenntartása szempontjából is kulcsfontosságú.
– A szakemberek munkája mellett ebben az egész társadalom felelős szemléletére szükség van, amit szemléletformálással, a környezeti nevelés eszközeivel erősítünk – mutatott rá. Ezért is indította el a tárca Facebook-oldalán a Keressük Magyarország legszebb erdejét! című nyereményjátékot.
– Kíváncsiak voltunk, hogy Magyarország lakosai mely erdőt nevezik meg a legszebbnek, hol szeretnek a legtöbb időt eltölteni, hova kirándulnak szívesen, illetve nem titkolt célunk volt kirándulási tippeket adva megmutatni gyönyörű erdeinket – mondta el az államtitkár. Majd megjegyezte, a fotók alatt idővel történetek, személyes bejegyzések is elkezdtek megjelenni. A Facebook nyereményjátékában hetente mutatnak be egy-egy állami erdészeti társaságot és hozzájuk kapcsolódóan nyolc fotót, amelyekre szavazni lehet.
A játékban jelenleg az Északerdő Zrt. Zsófia-kilátója vezet a körülötte lévő erdőkkel, második a Nyírerdő Zrt. Baktai-erdője és harmadik a Bakonyerdő Zrt. Cuha-völgy helyszíne. A szavazáson részt vevők között hetente értékes nyereményeket sorsolnak ki az állami erdészeti társaságok felajánlásaiból. A verseny nagyon szoros, szavazni még július 16-ig lehet.
Borítókép: Bakonyi bükkös (Fotó: Bakonyerdő Zrt./Gombási Mónika)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!