Ez pedig az érintett országokban jobb esetben drasztikus költségemelkedést, rosszabb esetben a beszerezhető gáz mennyiségének csökkenését eredményezheti. Az elmúlt időszak világosan megmutatta, hogy a szankciók – egy energiaválság közepén – mindig a vevőknek fájnak jobban.
– Van itt valami más is. A nemzetközi sajtó ugyanis arról is ír, hogy Bulgária a lépésről Brüsszellel is egyeztetett. Jelezték: az intézkedés valódi célja rákényszeríteni a szerbeket és a magyarokat, hogy más beszállítókat keressenek. Bulgáriának vagy Brüsszelnek azonban az ég világon semmi köze sincs ahhoz, hogy Magyarország és pláne Szerbia kitől vásárol gázt – hangsúlyozta a Századvég üzletágvezetője.
Erre az energiahordozóra éppen azért nincs közös szankció, mert hazánk nem tudja mással helyettesíteni. A beszerzések ráadásul – ahogyan az energiamix kialakítása is – tagállami hatáskör, így a kényszerítési szándék sérti Magyarország szuverenitását.
– A bolgár lépés offenzív és méltatlan. Az pedig, hogy ehhez Brüsszel is asszisztál, egészen egyszerűen felháborító. A világ forrong, Európa gazdasága gyengélkedik. Biztos, hogy jó, ha a tagállamok most kezdik el túráztatni egymást? – tette fel végül a kérdést Hortay Olivér.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!