Hortay Olivér emlékeztetett arra, hogy a járműgyártás Európa talán utolsó versenyképes húzóágazata.
– Kína az unió legnagyobb importpartnere és harmadik legfontosabb exportpiaca, szóval Brüsszel ezúttal tényleg a tűzzel játszik. Márpedig az európai autógyártók világossá tették, hogy ezen a játékon semmit sem nyerhetünk. Itt lenne az ideje kiszállni – fogalmazott.
Hibás elképzelés
A fentiek mellett van más is, amellyel Brüsszel lényegében az uniós állampolgároknak okozna nagyobb gondot. Az ipar után az Európai Unió a lakosságot is karbonadóval sújtaná. A hatályos szabályok szerint ki kellene terjeszteni az uniós szén-dioxid-kvótarendszert a fűtésre és a közlekedésre is, ami mesterségesen megemelné a rezsiköltségeket. Azaz a háztartások szempontjából új adóként funkcionálna.
A polgárok így kénytelenek lennének csökkenteni az energiafelhasználásukat, és ez – a szabályozó szándéka alapján – mérsékelné a károsanyag-kibocsátásokat. – Az előzetes becslések szerint az új díjtétel mértéke az üzemanyagok esetében például rövid idő alatt elérhetné a kétszáz forintot literenként. Az elképzelés úgy, ahogy van, hibás – figyelmeztetett Hortay Olivér.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!