Nem várható tartósan négyszáz forint feletti euróárfolyam

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A következő évek során visszafogott ütemű forinterősödés várható.

2024. 07. 04. 13:51
Nem várható tartósan négyszáz forint feletti euróárfolyam
Illusztráció Fotó: Világgazdaság/Vémi Zoltán

Az MBH Bank szenior tőkepiaci elemzője szerint az inflációs folyamatok világszerte kedvező irányba mutatnak, az eurózónában a bázishatások okozta emelkedés átmenetinek bizonyult, a jegybankok ugyanakkor egyelőre óvatosak. 

– Az alapkamat-csökkentés üteme a romló pénzpiaci hangulat miatt belföldön ugyancsak mérséklődött, a Magyar Nemzeti Bank a következő hónapokban is körültekintőbb lehet, amikor döntenie kell a monetáris kondíciókról – tette hozzá Balog-Béki Márta, aki az év végére 6,5 százalékos alapkamatra számít. 

Előrejelzését a távirati iroda ismertetése szerint azzal indokolta, hogy a kamatvárakozások elmaradnak a jelenlegi alapkamattól, így a jegybanknak van még valamennyi lehetősége a mérséklésre. A szakértő úgy véli, hogy a következő két évben további egy-egy százalékponttal csökkenhet a jegybanki alapkamat, vagyis 2026 végére 4,5 százalék várható.
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.