Lázár János óriási bejelentést tett az autópályákról

A miniszter az M7-M6 és az M6-M5 autópályák összekötéséről beszélt. Lázár János Pusztaszabolcson az M200-as autópálya kapcsán is fontos részleteket árult el, milyen további fejlesztések vannak napirenden.

2026. 02. 05. 7:17
Újra megnyílik a forgalom előtt az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszán /Fotó: Shutterstock Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lázár János Fejér vármegyében a térséget érintő közlekedési fejlesztésekről és útépítési tervekről beszélt. Szóba került az M200-as autópálya is, amely jelentősen tehermentesítené a térség forgalmát. Autópályás összeköttetés valósulna meg Dunaújváros és Kecskemét között is – adta hírül a Feol.hu Fejér vármegyei hírportál.

autópálya
Lázár János Pusztaszabolcson elmondta, tovább fogják vinni az autópálya építéseket
Fotó: MW

„Meg fogjuk építeni a következő etapban a Dunaújváros-Kecskemét összeköttetést, azzal fogunk kezdeni. Illetve ezzel párhuzamosan a Dunaújváros-Székesfehérvárt. Tehát lesz M7-M6, M6-M5 összekötés. Ez az, ami a következő négy évnek a feladata. Erre le vagyunk szerződve, meg vagyunk állapodva, és tovább fogjuk vinni az útépítéseket, mert a logisztika nem csak az iparnak fontos, hanem önmagában nagyon sok pénzt hoznak az autópályák. Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába” – jelentette be hétfőn Pusztaszabolcson az építési és közlekedési miniszter.

Halad az előkészítés

Lázár János jelezte, az M200-as autópálya terve hónapok óta ismert és napirenden van, az MKIF Zrt. nagyon gyorsan halad az előkészítéssel és tervezéssel, 2027-ben pedig talán már el is indulhat az építkezés is. 

A fejlesztéssel autópályás összeköttetés valósul meg Komárom–Székesfehérvár–Dunaújváros–Kecskemét–Szolnok között – ismertette Lázár János, hozzáfűzve, hogy a kormány 2010 óta kétezer kilométer autópályát épített, és megkezdte az M7-es négysávosítását is.

A tárcavezető kitért arra is, hogy óriási teherforgalom megy át Magyarországon, amit szabályozni kell, így például el kell érni, hogy 

  • a kamionok csak az autópályákon közlekedjenek, 
  • részben pedig elkerülőket kell építeni annak érdekében, hogy a lakosságot ne tegyék tönkre. 

Az autópályadíjak 70 százalékát a külföldi kamionok fizetik, és a külföldi személyautók fizetik az személyautók után befizetett autópályadíjak 80 százalékát. Ebből a bevételből lehet például új elkerülőutakat építeni, amelyek nagyon fontosak, hiszen jelenleg is 3 millió magyar ember él úgy, hogy kamionok dübörögnek el a háza előtt.

Régi elképzelés került napirendre

A Magyar Építők még 2021 januárjában számolt be róla, hogy elkészült a tanulmányterv az M8 gyorsforgalmi út M7-es autópálya és Dunaújváros közötti szakaszára. Az elkészült tanulmányterveket a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., valamint az UNITEF '83 Zrt. és a FŐMTERV képviselői a sajtótájékoztatót követően részletesen is ismertették a politikusokkal.

Az akkori sajtóanyagok szerint szerint az M8-as gyorsforgalmi út Balatonfőkajár mellett érinti Fejér megyéből 

  • Lepsényt, 
  • Enyinget, 
  • Mátyásdombot, 
  • Déget, 
  • Kislángot, 
  • Kálozt, 
  • Sárszentágotát, 
  • Sárbogárdot, 
  • Mezőfalvát, 
  • Nagykarácsonyt és Baracsot. 

Az útszakaszhoz csomóponttal kapcsolódik a 6301-es, a 6307-es, a meglévő és a kétsávosított 63-as, illetve a 6228-as út. Az akkor tervek azt is tartalmazták, hogy a gyorsforgalmi úton 38 műtárgy, egyszerű és komplex pihenőhely, valamint mérnökségi telep épül. Az M8-as 20 méter szélességű, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út lesz óránként 110 kilométeres megengedett legnagyobb sebességgel.

Az autópálya kérdés mindenkit foglalkoztat


Ahogy Világgazdaság korábban megírta, hosszú évek óta visszatérő ígéret az M9-es autópálya megépítése, most azonban újabb, eddiginél konkrétabb jelzés érkezett a projekt egyik kulcsfontosságú szakaszáról. Hargitai János országgyűlési képviselő egy, a Facebookon közzétett térképen mutatta meg, hogy a tervek szerint hol valósulhat meg az M9-es Szekszárd és Dombóvár közötti szakasza, mely egy régóta hiányolt szakaszt pótolna az ország kelet–nyugati közlekedési tengelyében.

A nyilvánosságra hozott térképen négy lehetséges nyomvonal szerepel, eltérő színekkel jelölve. A képviselő ugyan hivatalos indoklást nem fűzött hozzá, de a kommentekből kiderül, hogy a zölddel jelölt változatot tartja a leginkább támogathatónak. Ez az útvonal érintené Bonyhád térségét, miközben több kisebb települést elkerülne, ami a lakott területek forgalmi terhelésének csökkentése szempontjából lehet lényeges. Hivatalosan egyik nyomvonalról sem derült ki, milyen szakmai vagy költségvetési különbségek mentén vizsgálják őket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.