– Felgyorsul az emeletes vonatok kiszállítása a MÁV-Start részére – mondta el lapunk kérdésére Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország vezérigazgatója. A koronavírus miatti intézkedések az év folyamán hátráltatták az emeletes vonat ütemes szállítását. Mint írtuk, az első tizenegy szerelvény végszerelése a Dunakeszi Járműjavítóban zajlik, a hatósági engedélyeztetés jelenleg is folyamatban van. A járműjavító tulajdonosváltása után a felek megerősítették elkötelezettségüket az első tizenegy motorvonat gyártására vonatkozó alvállalkozói szerződés végrehajtására – hangsúlyozta Dunai Zoltán. A további 29 KISS végszerelése Belaruszban, a Stadler Minszk melletti gyárában történik majd. A MÁV eddig három szerelvényt helyezett utasforgalmi próbaüzembe, az év hátralévő részében hetente egy hatszáz személyes emeletes vonat kezdheti meg utasforgalmi tesztjét.
Így az év végére, jövő év elejére összesen 15-19 KISS szerelvény szállítja az utasokat a budapesti elővárosi forgalomban.
A koronavírus-járvány nehézségei ellenére jól halad a cég spanyolországi gyárában a tram-train járművek gyártása. Mint a nemzetközi sajtóban közölt képeken látszik, már próbaköreiket futják az első City-Link járművek abból a tizenkettőből, amelyet a MÁV rendelt. Az első szerelvény az év végén érkezik Magyarországra, januárban kezdődik a hatósági engedélyezés, jövő őszre pedig már utast szállíthat az első magyar vasút-villamos. A megrendelés további darabjainak érkezése körül némi bizonytalanság lehet – mondta Dunai Zoltán –, hiszen a járvány éppen Spanyolországban meglehetősen erős, és a szakemberek, a beszállítók nemzetközi utazása nem mindig akadálymentes.

Fotó: Mirkó István
A Stadler három hazai leányvállalata mintegy nyolcszáz munkavállalót foglalkoztat, akiknek túlnyomó része a szolnoki alumínium kocsitest-, illetve a forgóvázüzemekben dolgozik. Ám ha megvalósulnak a cég tervei, akkor tovább növekedhet az eredetileg kétszázra tervezett, de ma már inkább az ezret közelítő létszám. Egyfelől azért, mert a pusztaszabolcsi karbantartó bázis mellett – ahol hatvan FLIRT szerelvény karbantartása zajlik – újabb, nagyobb alapterületű és befogadóképességű karbantartótelep hosszú távú bérlését tervezik. Már ma is bérelnek területet a celldömölki járműjavítóban, itt folyik a régi, piros festésű FLIRT szerelvények korszerűsítése és átszínezése a MÁV-Start kék-sárga dizájnjára. A tervek szerint a Stadler az egész dunántúli telephelyet kibérelné – fejtette ki Dunai Zoltán. Ha az emeletes motorvonatok karbantartását nyílt közbeszerzésen pályáztatná meg a vasúttársaság, a 155 méter hosszú KISS szerelvények szervizelésére ezt a telephelyet venné figyelembe a vállalat pályázatában.