A július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma négymillió 486 ezer, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékos volt – ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak száma 35 és fél ezerrel – 0,8 százalékkal –, a ráta 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.
A hivatal megjegyezte, hogy az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma lényegében nem változott, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 16 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié pedig 21 ezerrel csökkent. A KSH jelezte azt is, hogy a július–szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 208 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt. A munkanélküliek száma 46 ezerrel, a ráta 0,9 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Szeptemberben megállt a foglalkoztatás elmúlt hónapokban tapasztalható bővülése, sőt az előző hónaphoz képest romlás tapasztalható. Ez kisebb részben a második hullám megjelenésének, nagyobb részben szezonális hatásoknak köszönhető, ugyanis a foglalkoztatás elmaradása az egy évvel korábbitól nagyjából megfelel az augusztusinak – kommentálta az adatokat Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője. Látható továbbá, hogy bár a munkanélküliségi ráta alacsony és a foglalkoztatási szint magas, de mindkettő kedvezőtlenebb a vírus megjelenése előttinél. A második hullám okozta bizonytalanság és az esetleges korlátozásoktól való félelem rontja a munkaerőpiaci helyzetet: a vállalkozások nem szívesen vesznek fel ilyen bizonytalan helyzetben új munkavállalókat – magyarázta.
Ugyanakkor az is elmondható, hogy a munkanélküliség nem növekedett jelentősen, és így a közfoglalkoztatás felpörgetése is egyelőre elmaradt.
A munkaerőpiaci helyzet hosszabb távú javításához szükséges a szakképzés javítása, illetve a felsőoktatásban való részvétel emelése – tette hozzá.
– Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a hetven százalékot – mondta az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. Bodó Sándor kiemelte:
a csekély mértékű visszaesés ellenére is majdnem négy és fél millióan dolgoznak Magyarországon. A kedvező szint fenntartásához a kormány munkahelyvédelmi, munkahelyteremtési intézkedései is hozzájárultak.