– Határozottan kérjük a vásárlókat, hogy az elkövetkező időszakban a maguk és a bolti dolgozók biztonsága érdekében vegyék komolyan az újra fokozódó Covid-járványhelyzetben a védekezés szabályait, főként azt, hogy arcmaszkot kell viselni a zárt üzletekben – jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Bubenkó Csaba hangsúlyozta: május óta fellazult a fogyasztói magatartás, ám ha a járvány újra betör az országba, az ismételt szigorítás már komolyabb gondot okozhat az alapvető termékek piacán is, és több ezer alkalmazott megélhetési körülményei nehezednének, ha újra táppénzre, szabadságra kényszerülnének a lezárások miatt – húzta alá. A szakmai érdekképviselet vezetője rámutatott: az arcmaszkot, illetve a száj, orr eltakarását jogszabály írja elő, ám a mindennapos tapasztalat az, hogy a nyáron kevésbé tartják be az emberek a kényelmetlen kötelezettséget, annak ellenére, hogy korábban gyors sikert értek el a vírushelyzetre adott markáns reakciók. Mint mondta, nem csupán a vásárlók, hanem kisebb-nagyobb üzletekben maguk az alkalmazottak is esetenként áthágják az előírást, sőt több olyan üzletről érkezett jelzés, ahol a nyitvatartás során egyáltalán nem visel maszkot a pénztáros vagy a csemegepult eladója, míg olyan kereskedő is akad szép számmal, akik a szabályra nem is figyelmeztetnek, emiatt gyakran elbizonytalanodnak a vásárlók is, hogy kell-e még a védelmi eszköz.
A bankok már kínálják a munkáshitelt, elfogadták a költségvetést
Ez történt a héten a gazdaságban.