Kevesebb magyar élt tavaly más uniós tagállamban 2017-hez képest, az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint többen jöttek vissza Magyarországra, mint amennyien kivándoroltak.
A 15 és 64 év közötti magyarok 6,8 százaléka, 441 544 fő élt valamelyik uniós országban tavaly, míg 2017-ben számuk 446 183 fő volt. Az ő foglalkoztatottságuk volt ráadásul a legmagasabb: 81,6 százalékuk dolgozott, 360 300 fő.
Magyarország azon tagállamok közé tartozik, ahonnan az elvándorlás alacsonynak számít. A tagállami adatok azt mutatják, hogy a nyugat-európai országok állampolgárai elenyésző arányban telepedtek le tavaly más uniós országban, jellemzően 2-3 százalékuk. Idesorolható a kelet-közép-európai tagállamok közül Csehország, ahol a mutató 3,3 százalék volt.
A csehek után hazánk következik a 6,8 százalékos mutatóval, míg a régió többi országában a 15–64 éves korcsoport jóval nagyobb arányban költözött más országba.
Romániában a legsúlyosabb a helyzet, ahonnan a munkaképes lakosság több mint harmada, Bulgáriából közel negyede elvándorolt. A magyarországi adatoknál lényegesen rosszabb mutatókkal rendelkezik Lengyelország, ahol 12,7 százalék, Szlovákiában 10,2 százalék, Horvátországban pedig 14,4 százalék volt az elvándorlók aránya a teljes 15–64-es korcsoporton belül.
– Az unión kívüli célországokat is figyelembe véve stagnált a külföldön élők száma 2018-ban, s közülük többen dolgoznak, mint egy évvel korábban.
Az adatok tehát egyértelműen bizonyítják, hogy hazudik az ellenzék, amikor azt állítja, óriási az elvándorlás Magyarországról. Hazánk ráadásul a régióban a legalacsonyabb mutatóval rendelkezik, a visegrádi államok közül egyedül Csehországban kisebb a külföldön munkát vállalók aránya.
Kiemelkedő, hogy a külföldön élő magyarok foglalkoztatottsági rátája a legmagasabb az egész Európai Unió és az európai szabadkereskedelmi társulás (EFTA) országaiban – hangsúlyozta a Magyar Nemzet megkeresésére az adatokra reagálva Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő.
Felidézte: a 384,2 ezer fő foglalkoztatott közé nemcsak az életvitelszerűen külföldön élők tartoznak bele, hanem az ingázók is, tehát azok, akik vagy Ausztriába járnak át dolgozni, vagy csak bizonyos időközönként vállalnak munkát máshol, jellemzően Németországban. A mérés módszertana ráadásul az unió minden tagállamában egységes.