A húsevés megfoszt az édes íztől?
Étrendje, a kizárólagos húsfogyasztás következtében számos húsevő emlős elveszítette az édes íz érzékelését egy amerikai tanulmány szerint.
Húszkilónyi, háromszázmillió forint értékű kokaint foglaltak le a pénzügyőrök a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.

A Budapest titkai elnevezésű, tavaly májusban elindított tájékozódási versenysorozat hétfői, utolsó eseményén a Fővárosi Állat- és Növénykertben tizenhárom iskola több száz diákja ismerkedett meg az állatkert legnépszerűbb lakóival.

A 38 éves férfi Windsorban hordta ki a küldeményeket, egy éve ütlegelni kezdett egy idegesítő kandúrt, aki elpusztult.

Állatkínzás és csalás miatt tett feljelentést a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal – írja a Magyar Nemzet.

Több mint 200 ritka és védett állatot foglaltak le a thaiföldi hatóságok egy illegális állatkertben.

Joseph LeDoux, a New York Egyetem szakembere egy új elmélettel állt elő az állati és emberi érzelmek kapcsán az Amerikai Tudományos Társaságok Szövetségének éves találkozóján.

Gigászi gorillával találta szemben magát egy kutyáját sétáltató férfi egy brit erdőben: egy 4 méter 60 centi magas példánnyal.

Két ló szabadult el egy szeged-baktói lovardából szerdán, az egyik állat hátán egy lovagolni tanuló gyermek ült; a lovakat sikerült befogni, senki nem sérült meg – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Az M7-es autópályán lefoglalt, Olaszországból Romániába tartó szállítmány semmilyen szükséges állategészségügyi dokumentummal nem rendelkezett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.