

Nehéz az út visszafelé
- ÖKÖLVÍVÁS -

Teljes az egyenjogúság az olimpián
Hatalmas a harc a nyári olimpián való szereplésért, ugyanis a sportágak népszerűsége és támogatottsága függ attól, hogy versenyzőik indulhatnak-e az ötkarikás játékokon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága az elmúlt héten véglegesítette

Gálfi: bunyó az övért
Rácz Félix ökölvívó-menedzser istállójába 27 magyar és skandináv bunyós tartozik. Nem is akárkik, hiszen Koczák Sándor Európa-bajnoki kihívó, Gálfi András novemberben a WBO világbajnoki övéért verekszik majd, Bognár László pedig kisvilágbajnoki címért lép

Amikor a magánélet szentsége megszűnik
A kelet-európai rendszerváltozások sajátos ellentmondása, hogy míg a gazdasági és a politikai-közjogi szférában meghatározó szerepet kapott a magánjelleg (privatizáció, a magántulajdon alkotmányos védelme, magánegyének sérthetetlen és elidegeníthetetlen j

Idegfeszítő várakozás
Szombaton derült ki, hogy elmarad, pontosabban későbbi időpontra tolódik a pehelysúlyú exvilágbajnok, Kovács István viszszatérő mérkőzése. Az eredeti tervek szerint szeptember 15-én Hamburgban lett volna a gála, amelyet azonban a csapattárs, a világbajnok

Hamburgban más a nyár...
Több mint két hónapnyi boksz- és kesztyűmentes időszak után utazott el a napokban Hamburgba a Bokszvilágszervezet (WBO) pehelysúlyú exvilágbajnoka, Kovács István, hogy megkezdje a felkészülést a szeptember 15-i gálára, amely számára a visszatérés első áll

Erdei Zsolt felemás mérlege
Vereséggel zártam a meccset – összegzett nevetve Erdei Zsolt, az Universum Box Promotion magyar hivatásos ökölvívója, miután tegnap délután visszaérkezett Hamburgba az Egyesült Államokból.

Erdei Zsolt felemás mérlege

A szivarszoba titka
