Sztrájkra készülnek a velencei vasutasok
Várhatóan sztrájkolni fognak e hét pénteken az olasz vasutasok Velence környékén, s ez kisebb késéseket okozhat a MÁV nemzetközi járatain is - tudta meg a HavariaPress.
Az energiaár-emeléssel és a megnövekedett áfával az élelmiszerek ára átlagosan 10-15 százalékkal nő 2004-ben. Egy szlovák felmérés szerint a visegrádi országok közül már most is Magyarországon a legdrágábbak az élelmiszerek, pedig az áremelések jó részét


A MÁV Rt. az idén 106,3 milliárd forintot költene a vasúti infrastruktúra és a járműállomány fejlesztésére, ugyanakkor ezt a keretet a gazdasági és közlekedési tárca vezetése még nem hagyta jóvá. Több bizonytalansági tényező miatt 26 milliárd forint fejle

Több órára megbénult a Budapest és Miskolc közötti vasútvonal forgalma, miután Vámosgyörk és Ludas között fákat döntött a sínekre a viharos erejű szél.

A MÁV Rt. az idén a tervek szerint 106 milliárd forint fejlesztési forrással számol, szemben a 2003. évi 94 milliárd forinttal - hangoztatta Bakó János, a MÁV Rt. fejlesztési és forrásallokációs főosztályvezetője.

Az idei, több mint 100 milliárd forintot főként a nemzetközi és az elővárosi vonalak fejlesztésére fordítja a MÁV.

Közel kétszázmillió forintos bevételtől esik el az idén a súlyos anyagi gondokkal küzdő MÁV Rt., miután az állami cég a józsefvárosi piac eddigi bérlőjével hosszabbított szerződést január végén, és nem vett figyelembe egy annál sokkal kedvezőbb ajánlatot

Közel kétszázmillió forintos bevételtől esik el az idén a súlyos anyagi gondokkal küzdő MÁV Rt., miután az állami cég a józsefvárosi piac eddigi bérlőjével hosszabbított szerződést január végén, és nem vett figyelembe egy annál sokkal kedvezőbb ajánlatot

A Waberers Csoporthoz tartozó BILK Logisztikai Rt., 2,1 milliárd forintos beruházással újabb, 24 ezer négyzetméter területű raktárcsarnok komplexum és a hozzá kapcsolódó 2.500 négyzetméter iroda kivitelezésének megkezdéséről döntött a Soroksáron található

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.