A cél az, hogy katarzis szülessen
Hangról hangra… az ifjúsági kóruséneklésért címmel nagyszabású eseménysorozatot indít az idén ötvenéves Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, vagyis a Kóta.
Évente hatvan-hetvenezer tonna illegálisan lerakott hulladékot szednek össze olyan környékeken is, ahol a kommunális szemét elszállítása kifejezetten olcsó – mondta Palkovics László.

A hazai áruellátás zavartalan és folyamatos, így a boltokban káosz legfeljebb a pánikkeltés miatt alakulhat ki, a vírushelyzet miatt nem.



Egyelőre keveset lehet tudni a kormány béremelési szándékáról, az ugyanakkor nem kérdés, hogy az érintett cégek önerőből nem tudnak emelni a dolgozók bérén, így az államnál pattog a labda.

Csepelről az előzetes számítások szerint a jelenleginél hét, Ráckevéről pedig 30 perccel rövidebb idő alatt lehet eljutni a belvárosba, csökken a kényszerű átszállások száma.

A piacvezető hazai vasúti árufuvarozó cég stratégiai szerepet tölt be a hazai gazdaság logisztikai kiszolgálásában, és törekvései beleillenek a kormány klímavédelmi akciótervébe is.

A kormány a fővárosi önkormányzattal egyeztetve 2018 novemberében döntött az előkészítés megkezdéséről és arról, hogy a fejlesztést a 2021 és 2027 közötti európai uniós forrásokból valósítsák meg.

A kormány béremelési javaslatára várnak a közszolgáltatásokban dolgozókat képviselő szakszervezetek, a képviseletek legalább két számjegyű keresetrendezést tartanak szükségesnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.