

Pünkösdkor is zarándoklatra visz a MÁV

Támogatást kaphat a vasúti fuvarozás
A kisebb fuvarok vasúti szállítása – az úgynevezett egyeskocsi-fuvarozás – veszteséges tevékenység, amelyet ezért uniós hozzájárulással támogatnak több tagországban.

Beszorultak a parkolóba
Érdekesség, hogy a háborgók nem a polgármesterhez vagy a gazdasági ügyekben illetékes helyetteséhez fordulhatnak, hanem Tóth Csabához, az MSZP kerületi erős emberéhez.

Egyszerre vontatnak és spórolnak
Az elektromos vasúti hajtás nemcsak a légkört kíméli meg nagyon sok szén-dioxid kibocsátásától, de tízmilliárd forintos nagyságrendben takarít meg energiaköltséget.

A MÁV szerint menniük kell a garázsbérlőknek
A vasúttársaság a folyamatosan parkolási botrányokban érintett balliberális többségű zuglói önkormányzattal 2019 óta egyeztet.

Cirkusz helyett romok
Akár három évig is megakaszthatja az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ beruházását Terézváros tavaly ősz óta ellenzéki többségű önkormányzata.

Parkolókat alakíthatnak ki a XIV. kerületben

Kisiklott egy motorvonat Rákosrendezőnél
Kisiklott az Esztergomból Nyugati pályaudvarra tartó, Z72-es jelzésű vonat Rákosrendezőnél; a járművön utazó mintegy 150 ember közül senki sem sérült meg – közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.

Garázsokat bontatna Zugló fizetőparkolókért
A területet a MÁV átadná az önkormányzatnak, ám nem tudni, ki tárgyal a vasúttársasággal, ráadásul az önkormányzat részéről senki nem jogosult szerződni az ügyben.
