Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc
Úgy tűnik, Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc, amit még az elején jó lenne szolid mederbe terelni. Tekintettel arra, hogy az idén lesz a trianoni békediktátum centenáriuma.
Érdemi előrelépés nem történt, mivel a többi állami céghez hasonlóan a Volán is a kormány álláspontját várja arról, milyen mértékben adna az állam támogatást a jelentős bérigények kielégítésére.

A MÁV-START Zrt. haladéktalanul felülvizsgálja a mozdonyvezetők azon szolgálatait, amelyek ideje eléri a 12 órás határt annak érdekében, hogy a január 15-eihez hasonló eset a továbbiakban ne történhessen meg – közölte csütörtökön a társaság.


2010 óta Magyarországon az elmúlt évtizedben több mint 1300 milliárd forintból valósultak meg uniós társfinanszírozású vasúti projektek – mondta az államtitkár.

Az alapoktól korszerűsítik a Kismaros–Királyrét, valamint a Kemence–Feketevölgy erdei vasutakat, a kivitelező 1,1 milliárd forintból gazdálkodhat.

A 90 darab két- és 25 darab három-áramrendszerű villamosmozdony és az üzemben tartásukhoz szükséges eszközpark beszerzésével lehetővé válik a 40 éves átlagéletkorú vontatójármű-állomány megújítása.


Már több mint 4,6 millió új típusú, azaz 2016. január 1. után kiadott személyazonosító igazolvány van forgalomban – írja a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján a Világgazdaság hétfői száma.

2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúton, hiszen forgalomba állnak az első emeletes motorvonatok – közölte az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.