Házak százai sérültek meg a földrengésben
Több száz lakóház megsérült a kedd hajnali, Heves megyét érintő földrengésben, de a pontos felmérés még tart.
Restaurátorok dolgoznak Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című, 1877-ben készült olajfestményének megújításán.
Kétnapos őstörténeti konferenciát rendez a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja (MTA BTK) szerdától Budapesten.
34 éves működés után hivatalosan is bejelentette megszűnését a Glatz Ferenc egykori akadémiai elnök főszerkesztésében megjelent História című történelmi magazin.
Szorosabbra kell fogni az országok közötti együttműködést a tudományos életben – ez az egyik központi gondolata az MTA konferenciájának.
Magyarságunk csak európaiságunkkal lehet teljes, szabadságunkat pedig csak a tudás révén tudjuk kiteljesíteni – mondta Áder János egy győri gimnázium ünnepségén.
A tudománydiplomáciának a nemzetek és kultúrák közötti megértésben és együttműködésben betöltött szerepéről beszélt az MTA elnöke.
A hibernációval bizonyos szempontból valóban megmenthető az emberi élet, ráadásul nem is messze: itt, Budapesten.
„Énekelünk ” címmel francia sanzonokból álló jótékonysági koncert lesz április 13-án 15 órától a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán. Bagó Gizella tanárnő jelenlegi hallgatóival színpadra lépnek az utóbbi években és korábban végzett növendéke
Az ügyészek felkészültek arra, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában elvégezzék a Biszku-ügy feltárásához szükséges kutatómunkát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.