37-en felelnek meg a törvény követelményeinek
Megkezdődhet az elismerés iránti kérelmet benyújtó egyházak akadémiai vizsgálata a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ezzel foglalkozó bizottságában.
Felállt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új szakkollégiumi rendszere; a frissen kinevezett kurátorok névsorát a szervezet pénteki budapesti sajtóreggelijén ismertette L. Simon László, az NKA bizottságának elnöke.
Egy magyar tudós olyan antitestet fedezett fel, mely képes lenne csökkenteni a magas vérnyomást.
Ritkán esik meg, hogy egy magyar tudósnak nemzetközi évet szentelnek, ez egyben a magyar tudományos élet elismerése is – hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke.
Ismét tizennégy egyházat ismert el a parlament az új egyházügyi törvényben. A Ház határozott a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről is.
A magyar kutatók a legrangosabb tudományos folyóiratokban publikáltak 2011-ben.
Nem ismert el újabb vallási közösséget az új egyházügyi törvényjavaslat, ugyanakkor változtat az egyházként való elismerés szabályain.
Harmincöt éve örülünk Kacor királynak, derülünk Macskacicón és pirulunk A bíró okos lányának viselt dolgain. Elkészült a 100. rész – itt a Kultúrgrund ünnepi összeállítása.
A karácsonyi iskolai szünetben, december 23-tól vetíti az m2-es csatorna a rajzfilmsorozat nemrég elkészült, utolsó 11 epizódját.
A K+F-ráfordításokat nem lehet öncélúan növelni, mert az megfelelő emberek nélkül semmit sem ér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.