Ukrajnában nevelt és ott is vágott csirkemellfilét árul akciósan a Tesco – tájékoztatták lapunkat piaci források az üzletlánc egyik áruházában tapasztaltak alapján. A pultban lévő felirat szerint ukrán csirkemell kilónkénti 1880 forintos akciós ára a 20 százalékos árengedménnyel már alatta marad a Tesco által árult, szintén lédig kiszerelésű magyar, de csontos csirkemellének – ami alapesetben olcsóbb, mint a filé.

(Fotó: MN)
A baromfitermelőknek azon túl, hogy tartanak az árletöréstől és a piacvesztéstől, egyéb aggályaik is vannak, amelyek elsősorban élelmiszer-biztonsági jellegűek. Csorbai Attila, a Magyar Nemzet megkeresésére felidézte azt a tavaly áprilisi hírt, amely szerint Nagy-Britanniában halálos szalmonellafertőzést okozott az ukrán baromfi.
Az ukrán agrártermékekkel szembeni alapvető bizalmatlanság abból is ered, hogy az ottani termelőket – a baromfiszektorban ebbe nem csak a csirkehizlalókat, hanem a takarmány-alapanyag-előállítókat is beleértve – nem kötik az uniós gazdálkodókra kötelező érvényű előírások. Így pedig olyan szereket és állategészségügyi készítményeket használnak, amelyek az EU-ban már jó ideje tiltottak, ami nem csak az uniós fogyasztók élelmiszer-biztonsági kockázatát növeli, de alacsonyabb költségeket, így versenyelőnyt jelent az ukrán termelőknek uniós társaikkal szemben.
A nagy probléma az, hogy az EU-ba ennek ellenére be tudnak jönni ezek a termékek
– mondta Csorbai, hozzátéve, hogy ez egy politikai kedvezmény Ukrajnának. A nyomás várhatóan csak növekszik, hiszen idén nyáron emelkedett is Ukrajna vámmentes kvótája, 90 ezerről 120 ezer tonnára.
A kérdéses, ukránként jelzett csirkemell egyébként nem szerepelt a GVH árfigyelőjében, aminek az lehet az oka, hogy ezt a Tesco csak kevés üzletében forgalmazza. Az árfigyelő szerint egyébként csirkemellfiléből az október 3-ai adatok szerint éppen a Tesco kínálta a legolcsóbbat, egy vákuumcsomagolt mellfilével, amelynek 1998 forint a kilónkénti ára, míg a legdrágább ugyancsak tescós áru volt: egy csomagolt tanyasi csirkemellfilé 4830 forintos kilós árral. Ugyanez a termék ugyanettől a gyártótól ugyanebben a csomagolásban egyébként a Sparban és az Auchanban is kapható, de olcsóbban, 4698, illetve 4620 forintos kilónkénti áron.