A magyar adófizetők idén is forintmilliárdokról dönthetnek
Bár még csak három hét telt el azóta, hogy az adófizetők az interneten megnézhetik azt az adóbevallási tervezetet, amit a NAV készített nekik.
Egyszerűbbé válhat az Európai Unióban a hivatalos ügyek intézése azzal, hogy egy uniós rendelet szerint számos, bármely tagállamban kibocsátott közokiratot, például az apai elismerő nyilatkozatot vagy az anyakönyvi kivonatot, egy másik tagállamban el kell

Az okostelefonokon már bő évtizede elérhető navigációs szolgáltatások által begyűjtött adatokat az önkormányzatok is hasznosíthatják a forgalomtervezésben, városrehabilitációban.

Május 20-ig az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek mellett az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük adóbevallási tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitölteniük és beküldeniük a 18SZJA ny

Kétezertíz után az ország szuverenitásának visszaszerzése érdekében a kormány számos intézkedést hozott. E döntések mozgatórugója az az alapelv volt, hogy magyar kézbe kell venni a stratégiailag fontos ágazatokat.

Abszurd, amit Karácsony Gergely mond, hogy az általa vezetett kerületben a fizetőparkolásról szóló szerződés mutyi, de nem tehetett mást, ezért aláírta — mondta a főpolgármester.

Mumifikálódott patkány a biotermékeket előállító üzemben, földbe ásott hordókból moslékkal etetett disznók egy illegális sertéstelepen, rovartetemek és egérfészkek egy sertésvágóhídon.

Összesen 435 ezer ember kérte meg az adóhivatalt arra, hogy a szervezet postázza ki a címükre az elkészített szja-bevallási tervezetüket.

Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban a közelmúltban – közölte az NAV csütörtökön az MTI-vel.

Két évnyi felújítási munkálatok után szombaton újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a „Nagy-Britannia Sixtus-kápolnájaként” emlegetett barokk csarnok Londonban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.