Külügy: nem helytálló az ENSZ-biztos nyilatkozata
A Külügyminisztérium értetlenséggel fogadta, és visszautasítja az ENSZ emberi jogi főbiztosának keddi nyilatkozatát.
A parlament gazdasági és informatikai bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta a közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

A józsefvárosi piac üzemeltetője bérleti szerződésének felmondását kéri Kocsis Máté polgármester.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idén is kampányol a gyermekek áldozattá válása ellen.

Veszprémben egyre több az olyan beruházás, amely az igényes, minőségi szolgáltatást biztosítja, ilyen ez a projekt is – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Patak-party szabadtéri színpad és rendezvénykert átadó ünnepségén szombaton.

Hozzájárult az Országgyűlés a hétfőn elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításához. Módosul továbbá a távolléti díj számítása, és nem kell adót fizetniük a veszélyhelyzetben segítőknek.

Pénteken zárul az iskolákban a 2012–2013-as tanév és megkezdődik a 11 hetes nyári szünet.

A hazai cégvilág kétes szereplőinek kiszűrésére három hónap alatt több mint 180 ezer társaság ügyét tekintette át az adóhivatal.

A Manchester City négy évre leszerződtette a Sevilla spanyol válogatott labdarúgóját, Jesus Navast.

Hetvenöt kilogramm marihuánát találtak egy bolgár kamionban a pénzügyőrök Röszkénél – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője szerdán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.