Ötvenmillió forint értékű cigarettát hagytak az út szélén
Járművét és abban ötvenmillió forint értékű cigarettát hátrahagyva menekült el egy csempész a pénzügyőrök elől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A miniszterelnök-helyettes a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta, örül annak, hogy a Fidesz-alapító publicista a második cikkében már nem lépte túl a hétköznapi beszéd határait.

Elfogadták a nagybanin tartott razziákról szóló jelentést, mely sikeresnek ítélte az akciósorozatot. A közeljövőben újabb ellenőrzések jönnek.

Nemzetközi összefogással számolták fel azt a bűnszervezetet, amely fémhulladék-eladással több mint hatmilliárdos kárt okozott több országnak.

Törvény tiltja, hogy a kormány a jövőben adóamnesztiával csábítsa haza az adóparadicsomokban szunnyadó magyar eredetű vagyonokat.

Brusznyai Árpád élete a legnagyobb szolgálat, hiszen ő a legtöbbet adta, amit ember adhatott, ezért kell fejet hajtanunk előtte – mondta Navracsics Tibor.

Január 15-éig lehet bejelentkezni a kisvállalati adó, a kiva hatálya alá. A határidő jogvesztő, a késedelem még igazolási kérelemmel sem menthető ki.

Aki felszólító határozatot kap az adóhivataltól, és még sosem volt hasonló helyzetben, az nem tudhatja, mit tegyen, és mi az, amit semmiképpen sem szabad.

Tizennégy győri színesfém-kereskedő előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezték a Győri Járásbíróságnál.

Navracsics Tibor a járási hivatalokról szólva azt mondta: a cél, hogy az ügyfél azt szokja meg, hogy az államtól, az állam embereitől kedves, türelmes hozzáállásra számíthat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.