Nyerőembere nélkül a Liverpool, pedig ellene egy „állatot” is bevetnek

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Liverpool, amely a Burnley-vel csap össze a Premier League 22. fordulójában. A házigazda Vörösöknek több nagy hiányzójuk is lesz, míg a vendégek egy visszatérőnek örülhetnek. A Burnley idegenben nem remekel, a Liverpool pedig az újoncokkal nem bír – ha most sem győz, olyasmi fordul elő a csapattal, ami korábban sohasem.

2026. 01. 17. 6:50
Szeptemberben Mohamed Szalah tizenegyese jelentette a különbséget a Burnley és a Liverpool meccsén Fotó: Li Ying Xinhua / eyevine Forrás: eyevine
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Burnley-nek eközben Zian Flemming nélkül kell helytállnia, Joe Worrall esetében viszont nem kizárt, hogy feltűnik a pályán. A csapatot irányító Scott Parker szerint az is lökést adhat együttesének, hogy a tunéziai válogatottal az Afrika-kupát megjárt támadó középpályás, Hannibal Medzsbrí újra a rendelkezésére áll. 

– Szenvedélyes figura, igazi motorja a csapatnak. Ez egy folyamat, egy kicsit meg kell szelídítenünk őt, illetve meg kell értenünk azt az állatot, amellyel dolgozunk – fogalmazott meg furcsa dicséretet a Burnley menedzsere, akiben már nem él fájó emlékként a Liverpool ellen az utolsó pillanatokban elveszített szeptemberi találkozó. – Nem vagyok az a típus, aki gyakran elmereng a múlton. Összességében pozitív teljesítményt nyújtottunk, még ha természetesen akkor fájt is, hogy egy kései góllal kaptunk ki. Ugyanakkor rengeteg pozitívumot vihettünk magunkkal az akkori teljesítményből, amelyet egy világszínvonalú csapat ellen nyújtottunk, és tisztában vagyunk azzal is, milyen kihívások várnak ránk az Anfieldre látogatva.

A Burnley megint megnehezítheti a Liverpool dolgát

Nagy kihívás vár a Liverpoolra is, mert azt mint Kerkez Milos a mérkőzés előtt adott interjújában elmondta, a Vörösöknek nagy problémát jelent feltörni a betömörülő védelmeket, márpedig ma is ilyennel találhatják szembe magukat.

– Idegenben rengeteg helyzetünk volt a Burnley ellen, de aznap nagyon megnehezítette a dolgunkat – idézte fel Arne Slot, a Liverpool menedzsere. – Most készen állunk, és várjuk a mérkőzést: újabb hazai találkozó, ahol a labdabirtoklásra építve szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek. Ezen sokat dolgoztunk, és 

várom a pillanatot, amikor igazán összeáll a játék. Remélhetőleg sok helyzetet alakítunk ki, de amikor több lehetőséget teremtünk, az azzal jár, hogy egy kicsit nyitottabbá is válunk, és az idény egy bizonyos szakaszában sokat kontráztak ellenünk. Ezért meg kell találnunk az ideális egyensúlyt: többet támadni, miközben nem kapunk sok gólt.

Erre és ezzel egyetemben a pontokra nagy szüksége lenne a Liverpoolnak, hiszen a címvédőnek a novemberi botlásai miatt a BL-indulásért is nagy harcot kell vívnia, rengeteg csapat ólálkodik mögötte. Szoboszlaiék 35 pontjukkal jelenleg a negyedikek, de még a 15. Bournemouth is csak kilenc pontra van tőlük. Egy-egy félresikerült meccsel tehát nagyot lehet bukni, miközben az előrelépésért rengeteget kell tennie a Slot-legénységnek, hiszen az éllovas Arsenal 14 pontra rázta le őket, de már a második Manchester City és a harmadik Aston Villa is nyolc pontra elhúzott tőlük.

Premier League, 22. forduló:

szombat:

  • Manchester United–Manchester City 13.30 (tv: Spíler1)
  • Chelsea–Brentford 16.00 (tv: Match4)
  • Leeds United–Fulham 16.00
  • Liverpool–Burnley 16.00 (tv: Spíler1)
  • Sunderland–Crystal Palace 16.00
  • Tottenham Hotspur–West Ham United 16.00
  • Nottingham Forest–Arsenal 18.30 (tv: Spíler1)

vasárnap:

  • Wolverhampton Wanderers–Newcastle United 15.00 (tv: Spíler1)
  • Aston Villa–Everton 17.30 (tv: Spíler1)

hétfő:

  • Brighton–Bournemouth 21.00 (tv: Match4)

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.