Záhonynál már öt órát kell várniuk a kamionosoknak
Jelentősen, a korábbi háromról öt órára emelkedett az Ukrajna felé kilépő teherautók várakozási ideje a záhony–csapi határállomáson.
A Nyugat-Európából az ünnepekre hazatérő vendégmunkások miatt jelentős, többórás torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán.

Minden "szóbűvészkedés" ellenére a Dataplex-ügynek nincs Bajnai-szála – ezt állította a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány.

A hatóság a csaknem 2,5 millió forint értékű árut lefoglalta és jövedéki orgazdaság miatt eljárást indított.

Egy autó kesztyűtartójában száz petárdát találtak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője kedden az MTI-vel.

December 20-án három adózási határidő is lejár, ami közel 600 ezer céget, vállalkozást érint.

A Visegrádi utcai központi okmányiroda megnyitóján Navracsics Tibor miniszter arról beszélt: a megújult irodában a kormányablakok jövőjét is láthatjuk egy kicsit.

Változnak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítésre, valamint a szőlő- és gyümölcsültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű támogatásra vonatkozó szabályok jövőre.

Az idén több mint százezer ember küldte el hibásan az egyházaknak vagy a civil szervezeteknek szánt egyszázalékos adófelajánlást.

Mérséklődött, de még mindig magas a visszaélések száma a magánfőzés keretében előállított párlatokkal – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.