Jelentős politikai bizonytalanság lengi körül az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodást, miután a spanyol jobbközép látványos hátraarcot csinált és visszavonta korábbi támogatását. A fejlemény különösen érzékenyen érinti az Európai Néppártot (EPP), amelyen belül eddig a spanyol delegáció számított a megállapodás egyik legbiztosabb támaszának - közölte a Politico.

A 25 éve tárgyalt egyezményt hivatalosan szombaton írják alá Paraguayban, ahová Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke utazik. A politikai csata azonban csak ezután kezdődik: a megállapodás hatálybalépéséhez az Európai Parlament jóváhagyása is szükséges, ahol már most rendkívül szoros szavazásra számítanak.
A spanyol Néppárt (PP) elnöke, Alberto Núnez Feijóo egy pártrendezvényen nyíltan a gazdák mellé állt, kijelentve: „a spanyol gazdáknak igazuk van”. Bár nem utasította el egyértelműen az egyezményt, hangsúlyozta, hogy a termelők jogosan követelnek szigorúbb ellenőrzést és valódi garanciákat az importált mezőgazdasági termékekkel szemben.
A kritika középpontjában az a félelem áll, hogy az olcsó dél-amerikai agrártermékek elárasztják az uniós piacot, tisztességtelen versenyhelyzetbe hozva az európai – különösen a spanyol – gazdákat. Alberto Nadal, a PP gazdasági ügyekért felelős vezetője már egyértelműbb feltételeket szabott az X-en közttétett nyilatkozatában: pártja csak akkor támogatja a megállapodást, ha erős védőintézkedések és szigorú határellenőrzés garantál az Unió, illetve azt, hogy a közösségben elvárt szígorú környezetédelmi és egészségügyi feltételeket szabnak az importtal szemben is.
A bizonytalanságot fokozza, hogy a PP sem Brüsszelben, sem Madridban nem tisztázta hivatalos álláspontját, miközben más országok – Franciaország, Lengyelország, Magyaroszég és Ausztria – jobbközép politikusai is nyíltan ellenzik az egyezményt a mezőgazdasági kockázatok miatt. Egy néppárti EP-képviselő szerint spanyol elutasítás esetén „vége lehet a Mercosurnak”, mivel Madrid és Berlin együtt az egyezmény politikai motorjának számít.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!