Az orvosi kamara összes törvénymódosító javaslatát elfogadták
Így a törvényalkotási bizottság végül egyhangúlag támogatta a kormány által hétfő reggel benyújtott törvényjavaslatot.
A kormány a szakdolgozók béremelésével kezdte az egészségügyi bérek rendezését – közölte az Emmi.

A Gyurcsány vezette baloldalon ma ugyanazok sorakoznak, akik egyszer már tönkretették az egészségügyet.

A válogatott labdarúgó-mérkőzések után újra együtt edzhet majd mainzi csapattársaival a magyar csatár.

A garantált bérminimum 63 százalékkal emelkedett 2017 óta, az állami cégeknél 40-50 százalékkal nőttek a bérek.

Azt terjeszti közösségi oldalán a Momentum elnöke, hogy az egészségügyi dolgozók nem kapnak béremelést.

2010 és 2022 januárja között több mint háromszorosára emelkedik a szakdolgozók fizetése.

Az elmúlt években számos állami szektorban jelentősen nőttek a bérek, például a pedagógusok és az egészségügyi szakdolgozók körében is.

A felek a koronavírus elleni védekezésről és az orvosok bérének emeléséről tárgyalhattak.

Közgazdászok várakozásai alapján az elmúlt három hónapban tíz százalékkal nőhetett a magyar gazdaság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.