Jelentős bércsökkentés a Miskolc Holdingnál
Beindult a baloldalon a megszorító politika, és amire még nem volt példa Miskolc történelmében, ma megtörtént.
A turizmus védelmének hitel- és felújítási programjaira összesen 600 milliárd forintot biztosítanak.

Az Országgyűlésben világossá vált, hogy a kabinet hosszú távú megoldást kínál a járvány okozta gazdasági problémákra.

Köszöntök mindenkit a kormány által bezáratott és kiiktatott parlamentben – kezdte beszédét a Fidesz frakcióvezetője.

A Magyar Nemzet információja szerint hétfőn kora délelőtt videókonferenciát tartott a labdarúgó NB I tizenkét klubja.

A vírus elleni harcban összefogásra, nagyobb állami aktivitásra van szükség, és sok pénzre.

Kincses Gyula Gyurcsány kormányában államtitkár volt, jelenleg pedig a DK hervadhatatlan híve.

Ismét politikai célokra használta az állásuk elvesztésével kritikus helyzetbe kerülő magyar munkavállalókat a Gyurcsány Ferenc köreihez köthető Magyar Szakszervezeti Szövetség.

A sürgősségi fogászati beavatkozások kivételével a fogorvosi rendelők nem végezhetnek mást, hiszen ez az egyik legkockázatosabb ellátási forma a koronavírus-járvány idején.

A válság hosszú távú kezelésére tett javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az iparban és az építőiparban. Ezekben a stratégiai ágazatokban akár több évig is érezhető lehet a járvány hatása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.