

Megtartották Münchenben az első magyar építőipari hazatérő börzét
Megtartották csütörtök este Münchenben az első úgynevezett építőipari hazatérő börzét, amelyen új munkatársakat kereső magyar vállalkozások mutatkoztak be a hazaköltözés gondolatával foglalkozó bajorországi magyar munkavállalóknak.

A cégeknek is jut támogatás munkásszállóra

Folyamatosan javul az életszínvonal
Áprilisban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 8,5 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A gazdaságvédelmi akcióterv hozzájárul a foglalkoztatás további bővüléséhez
A kormány ezzel az intézkedésével idén 144 milliárd forintot, jövőre pedig további 156 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál – mondta Bodó Sándor államtitkár.

Építőipari hazahívó börzét rendez az Évosz Münchenben
Építőipari hazahívó börzét rendez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Münchenben június 6-án – közölte a szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.

Kiskereskedelmi üzletek toplistáját közölte az egyik szaklap

Fidesz: Gyurcsányék elvennének a családoktól, hogy a bevándorlóknak adjanak több pénzt
Gyurcsányék az EP-ben is minden bevándorláspárti javaslatot támogatnak, ami azt célozza, hogy a bevándorlókra, a bevándorlásra több pénzt fordítson az EU, akár az európai családok és tagállamok kárára.

Fidesz: Gyurcsányék megkeserítették a nyugdíjasok életét
Azok beszélnek a nyugdíjról, akik kormányzásuk alatt elvettek egy havi nyugdíjat, hagyták azt leértékelődni, folyamatosan emelték a rezsit és megszorításokat vezettek be – szögezte le a kormánypárt.

Románia, az elnéptelenedő ország
A nem egészen harminc év alatt csaknem ötmilliós lakosságvesztést egyre inkább megsínyli a gazdaság — egyelőre még kósza próbálkozások is alig vannak a fiatalok hazacsábítására.
